Vannak hippik által preferált vidékek, mint Goa Indiában vagy San Pedro Guatemalában. És ilyen El Paují Venezuelában, ahol a hippik nem csak szívnak és meditálnak, de gazdálkodnak is. Csak úgy hobbiból...
Két éve voltam utoljára El Paujíban. Ez a korábban bányafaluként működő település az Icabarú-folyó forrásvidékénél található az El Abismo névre hallgató apró tepui oldalában. Akkor azért jöttem ide, mert szerettem volna látni a messzi földről híres kilátást a szakadék széléről. Most is ugyanezért jöttem, mert két éve - bevallom - megbabonázott a látvány. Akkor és most is Paulista házánál vertem sátrat, csak ezúttal nem egyedül, hanem Erikával.
El Abismo, a Gran Sabana egyik legkisebb tepuija
Az Abismo most is álomszép volt, semmit nem változott, nem úgy Paulista háza. Két éve három éjszakát töltöttem az idősödő brazil hippinél és maja professzor feleségénél, és tényleg úgy éreztem magamat, mintha hazaérkeztem volna. Hihetetlen vendégszeretettel fogadtak, s mint első magyart a családnál, azonnal rummal kínáltak. Rajtam kívül nem volt senki a környéken, csak Billy kutya. Most is valami hasonlót vártunk, de mást kaptunk. El Paují az elmúlt két évben igazi hippiland lett, mint Goa vagy San Pedro.
Mindenhol magát Jézusnak vagy Bob Marleynak képzelő fiatalok csellengenek, a lányok pedig Janis Joplin reinkarnációi. A faluban alig 500 ember lakik, s rájuk 30-40 hippi jut, akik indiai és guatemalai társaiktól eltérően nem meditálni járnak ide, hanem egyesülve a természettel babot és cilantrót vetnek olyan talajba, amiben igazából nem terem meg semmi.
Salto Catedral, nem messze El Paujítól
Mindig csodáltam a hippiket, de azonosulni nem tudtam velük. Soha nem értettem hogyan tudnak megélni abból, hogy karkötőket árulnak a főtereken, hogy napokon át pénz nélkül fetrengenek az utcán és hogy igazából nem látnak semmit az országból a nincstelenség miatt. Fabiano, akit a múltkor a Salto Kamánál sikerült lestoppolni, saját bevallása szerint havi 200 bolívarból, azaz kevesebb mint 3000 forintból él. Mivel a benzin nem kerül semmibe, így a közlekedése saját kisbuszával megoldott (ahogy a lakhatása is), de 3000 forintból egy hónapon át enni nem kis művészet.
- Panamában volt, hogy 1000 dollárt is megkerestem egy hónap alatt a karkötőkkel. Itt Venezuelában ha összejön 20 dollár, már boldog vagyok. A venézek nem költenek ilyesmire, itt nincs pénz. Panamában viszont gazdagok a helyiek és szeretik a kézműves dolgokat - foglalja össze élete történetét.
Erika az öreg hippivel, Paulistával - ő miatta és az Abismo miatt még érdemes ide látogatni
El Paují az ilyesfajta kalandorok olvasztótégelyévé vált. Paulista kezdte 25 évvel ezelőtt, s most számos fiatal követni szeretné a példáját. Ülve a kerti asztalnál sok hippi messiásként tekint az amúgy igen jókedélyű öregre, bár már nem mesél semmi másról, csak arról, hogy az elmúlt naphoz képest mekkorát nőtt a zöldbabja. Igazi gazdálkodó kommuna kezd kialakulni a faluban. Itt van a magyar nagyszülőkkel rendelkező szlovák Robert, aki hátizsákosként érkezett Venezuelába a barátnőjével, de a csaj lepattant egy helyi sráccal, ő meg bánatában földművesnek állt, bár a tekintetét nézve nem nehéz kitalálni, mit is kapál nap mint nap. Aztán van itt egy francia lány, aki két éve utazgat egy hozzá szegődött kóborkutyával. Három hónapja bérel egy házat a falu határában és csak úgy elvan. Van számos caracasi fiatal, akik a nagyváros nyüzsgése elől menekülve itt leltek menedéket néhány hónapja és élvezik a gringókkal kötött barátságot. Aztán két spanyollal futunk össze az utcán, akik ugyancsak Paulistánál vertek tábort. Az ő céljuk tényleg nem más, mint az olcsón fűhöz jutás és szívás egész nap. Az Abismón felfelé tartva az út végén pedig feltűnik Fabiano zöld kisbusza. Hol máshol futhatnánk vele össze, mint itt.
El Paujínak volt egy bája, amit Paulista és családja vendégszeretete anno felerősített. Mára ez a báj a múlté, vagy fogalmazzunk úgy, átvedlett valami mássá, ami engem nem ragad meg. Biztos jó ez a békeharcos meditatív gazdálkodó állapot, de ez nem az én világom. Persze az Abismo attól még szép...
