Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Az utolsó gerillafalu

Húsz kilométeres körben mozgunk Bogotá körül, de nem győzzük kapkodni a fejünket. Kolumbiában minden sarkon van valami izgalmas, valami csodálatosan szép dolog. Az elmúlt napokban jártunk egy kevesek által ismert sóbányában, és megnéztük, milyen az egyik utolsó, állítólag gerillák által irányított település.

Tabiótól alig néhány kilométerre található a mesés Zipaquirá, amit sókatedrálisa és a közelében húzódó nemocóni sóbánya tett híressé. Az El Tablazóra tett kirándulásunk után ebbe az irányba, azaz Tabiótól északkeletnek indulunk. Eddig Kolumbia minden szeglete pillanatok törtrésze alatt ejtett minket rabul, ezért aztán a tegnap esti vacsoránál megfogadtuk, hogy mától egyetlen útba eső kolumbiai falut sem hagyunk ki, legyen az akármilyen apró. 

Nem is bánjuk, hogy a reggeli busz a Tabiótól csak szűk tíz percnyire fekvő Cajicáig szállít, ahol jó egy órát kell várakoznunk a következő járatra Zipaquirá felé. A Bogotái-fennsík lankás dombjai között megbújó, kedves városka hangulatos főterén és színes utcáin kényelmes sétával ütjük el az időt. A tér közelében mozgóárusok bordóra érett vadcseresznyét árulnak Endre nagy örömére, aki rögtön vagy "fél hordónyit" vásárol a mi cseresznyénkhez képest kissé fanyar ízű vitaminbombából. 

Kolumbia Zipaquirá Pacho NemocónCajicá főtere

Zipaquirát lankás, zavarba ejtően zöld lejtőkön tekergő úton érjük el délután kettő magasságában. A város jóval nagyobb Tabiónál és Cajicánál, s mivel 2700 méteren fekszik, elég hűvös az éghajlata. Ennek ellenére sok a fővárosból érkező helyi turista, a hangulatos sétálóutca csak úgy hemzseg az ajándékboltok között bóklászó járókelőktől. Jó egy órán át téblábolok a nagy zsákokkal az egyik jellegtelen téren, amíg Endre szállás után kutat. Hátizsákos hostel csak egy van a környéken, meglehetősen igénytelen és felújításra szoruló állapotban, ráadásul alig valamivel olcsóbb a főtértől pár utcányira épült, egész remek hoteleknél. Végül a Hotel Terrazza egyik kellemes és tiszta, de nagyon pici szobájában kötünk ki, ekkor még mit sem sejtve arról, hogy a következő napokban időnk nagy részét kénytelenek leszünk e négy fal között tölteni

Kolumbia Zipaquirá Pacho NemocónZipaquirá katedrálisa

A délutáni órákat a város felfedezésére szánjuk. Zipaquirá öreg város, a konkvisztádorok érkezése előtt muisca indiánok lakták. A város nevének jelentése az indiánok nyelvén: az uralkodó földje. A város központját takaros utcák alkotják gyönyörű faerkélyes, koloniális stílusú, boltíves házakkal valamint egy hatalmas főtér, amit az egyik oldalon a város kéttornyú, óriási bazilikája zár le. 

Kolumbia Zipaquirá Pacho NemocónZipaquirában nagyon helyesek az utcák

Lassan ránk sötétedik, de a város ahelyett, hogy nyugovóra térne, most kel életre igazán. A tereket szegélyező éttermek megtelnek emberrel, a bárokból bömböl a salsa, Zipaquirá partivárossá alakul. 

Endrét másnap reggel általános gyengeség, erős hányinger veszi le a lábáról, amiért a vacsorára elfogyasztott pizzát teszi felelőssé. Jogos! Dél-Amerikában nem az olasz konyha remekeitől várja az ember a nagy gasztronómiai csodát, de a folyamatos csirke-rizs kombó után olykor azért mégis ráfanyalodunk, még akkor is, ha több ízben okozott már gyomorrontást. Pizza ide, pizza oda, Endre képtelen kikászálódni az ágyból. Legfeljebb a fürdőszobáig tud elvánszorogni, azt is csak azért teszi, hogy két óránként 10 percig bokákoljon a WC fölé görnyedve. Két nap telik így el, de szerencsére harmadnapra jobban lesz, és elég erőt érez magában egy rövidebb kiránduláshoz. 

Endre korábban járt már a sókatedrálisban, engem pedig jobban érdekel a Zipaquirát körülvevő vidék, ezért a város utcáin keringve keresünk egy buszt, ami a környező hegyekbe, Pacho felé indul, abba a kisvárosba, amiről máig azt tartják, hogy a FARC irányítja. Az út gyönyörű, s mivel lefelé tartunk, a klíma is egyre kellemesebbé válik. Másfél óra alatt futunk be a köderdők mélyén megbúvó kisvárosba, ahol gerillák helyett hihetetlenül kedves emberekbe botlunk.

Kolumbia Zipaquirá Pacho NemocónPacho pont ugyanolyan kellemes település, mint bármelyik Kolumbiában

A főtéren mindenki keresi a tekintetünket, titokban minket fotóznak a telefonjukkal. Minden biccentésünket hatalmas Hola!-val viszonozzák. A városháza előtt kiszúrúnk két cipőpucoló fickót, akik távolról mosolyognak ránk. Közelebb lépek hozzájuk, amitől nagyon boldogak lesznek. Felállnak, és ekkor látom, hogy a hónom aljáig sem érnek. Én sem vagyok magas, hát még ők. 140 centis lehet a két figura, így ezúttal én kérem meg őket, had szülessen rólunk fotó. 

Kolumbia Zipaquirá Pacho NemocónEzért a képért már megérte Pachóba jönni

Ahogy az egy valamirevaló latin településen lenni szokott, a legnagyobb élet a piacon van. Az árusok annyira megörülnek a két gringónak, hogy mindegyikük meg akarja kóstoltatni velünk az összes gyümölcsöt. Lelkesen teletömik a hátizsákunkat chontával, gulupával, curubával és feijoával, és egy fillért nem kérnek el tőlünk. Örülnek, hogy turisták járnak a falujukban. Mindenki arról bizonygat minket, hogy a mendemondák ellenére már rég nincsenek gerillák Pachóban. Az igazat megvallva tényleg nem úgy néz ki a város, mint amit egy bűnbanda irányít.

A chonta (magyarul pálmabarack) Közép- és Dél-Amerika trópusi területeinek egyik legelterjedtebb haszonnövénye. Halványsárga színű, kissé száraz, lisztes húsa van, íze a sütőtökhöz hasonlít, de sokkal keményebb és kevésbé édes. A gulupa egy gömb alakú, lilás héjú gyümölcs. A héja kicsit kemény, de szabad kézzel is lefejthető a benne ülő, savanykás, zöldes húsú magokról, amik sokban emlékesztetnek a maracujára. A curuba (amit Peruban tumbo néven ismertünk meg) andoki gyümölcs. A gulupához hasonlóan viszonylag jól tűri a magashegyi klímát, elsősorban 1800 és 3500 méter között termesztik. Puha, zöldessárga héja van, a belsejében sorba rendezett, savanykás magok ülnek épp úgy, mint a gulupában. Mindhárom nagy kedvencünkké válik, szemben a feijoával, ami egy szörnyedvény. Úgy néz ki, mint egy kicsi, sötétzöld avokádó, de a húsa fehér, száraz és nem jó az íze. Kicsit olyan, mint a nyers sóska. 

Kolumbia Zipaquirá Pacho NemocónChontaárus Pacho piacán

Magunk mögött hagyva Zipaquirát és Pachót másnap Nemocón nagyon kedves, parányi falujába utazunk. Tesszük mindezt azért, hogy bemerészkedjünk a falu híres sóbányájába, ami csak helyi vezetővel látogatható. A bejáratnál kávézó és jegypénztár üzemel, innen óránként indul egy-egy csoport a hegy gyomrába, ahol már nincs sófejtés; a bányának ezt a részét kizárólag a turisták kedvéért tartják fenn. 

Kolumbia Zipaquirá Pacho NemocónNemocón apró, de annál kedvesebb falu

Az egyik tekintélyes méretű teremben olyan érzésem  támad, mintha egy óriási szakadék venne körül. Épp rettegni kezdek, hogy egy rosszul irányzott lépéssel a mélybe zuhanok, amikor megpillantom a saját tükörképem a mélyben. Rádöbbenek, hogy nem egy szakadék, hanem egy tökéletes felületű víztükör terül el előttem. 

Kolumbia Zipaquirá Pacho Nemocón     Ez nem szakadék, hanem egy bányató

A bányában sikerül megtudnunk, hogy az újlatin nyelvekben ismeretes 'salario', azaz fizetés szó a sóbányákból ered. Így hívták ugyanis a kifejtett és eladott só, azaz 'sal' után járó pénzösszeget.

Kolumbia Zipaquirá Pacho NemocónEnnek köszönhetik a spanyolok a fizetésüket

A nemocóni bányászok legendája szerint egykor egy 13 éves fiúcska - aki a bányában sót fejtett - munka közben a vállára emelt egy hatalmas kődarabot, amit egészen a falu főteréig cipelt. Később kiderült, hogy a szikla 162 és fél kilót nyomott, így a srác elnyerte a 'Kolumbia legerősebb embere' címet.

Nemocónhoz nem csak legendák, hanem igaz történetek is kapcsolódnak. A bánya akkor vált világhírűvé, amikor 2015-ben egy amerikai film forgatási helyszínéül választották, amire a kolumbiaiak nagyon büszkék. A történet alapja egy 2010 augusztusában Chilében bekövetkezett szerencsétlenség, amikor 33 bányász 68 napra a beomlott sziklák alatt rekedt több száz méteres mélységben étel és víz nélkül. A nemocóni bánya egyik termében őrzik azt a Fenix névre keresztelt, ember méretű "kapszulát", amit a bányászok mentésére használtak. 

A bánya alatt húzódik egy lagúna, ami Santa Isabella névre hallgat. Az egyik bányász egy fehér, kristálytiszta sótömböt emelt ki belőle. Meglehetősen romantikus lélek lehetett, mert a másfél méteres sziklából szivet faragott, ami most hatalmas sólámpaként üzemel a bánya belsejében, nem messze a kijárattól. 

Kolumbia Zipaquirá Pacho NemocónHatalmas szive volt a bányásznak

Másfél óra alatt járjuk körbe a járatokat, amik Endre elmondása szerint szűkebbek ugyan a zipaquirái sókatedrális járatainál, de sokkal élvezetesebbek, mivel nincs akkora tömeg bennük. Amúgy Nemocón faluja is kedves hely. A házak többsége szépen le van festve, a főtér is fel van újítva. 

Kolumbia Zipaquirá Pacho NemocónNemocón főtere

Guatavita felé utaznánk tovább, de Nemocónból csak egy földút megy északnak, amin naponta mindössze két busz fut, az egyik kora a hajnalban, a másik délután 3 körül. Nincs mit tenni, mint várni. Beülünk egy helyi bárba, ahol zseniális mazorcadát készítenek nekünk. Az ajiaco mellett ez az egyetlen olyan kolumbiai étel, amit szívesen rendelek magamnak. Kukorica, darált hús, krumpli, sajt és mustár összesütve - zseniális gyorskaja.

Kolumbia Zipaquirá Pacho NemocónNemocón utcái nagyon hangulatosak

A busz pontosan indul, de nem a főutcáról, hanem egy aljas kocsma elől, ahol a sofőr szokta múlatni az időt a hajnali és a délutáni műszak között. Megkezdjük utazásunkat északnak...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

Eljutottunk a Bogotái-fennsík legszélére, ahonnan lenéztük, és nem láttunk semmit. Kolumbia ezen része állandóan párás, de ettől még hihetetlenül izgalmas. Olyan ösvényeken túráztunk az El Tablazo alatt, amit senki nem ismer, pedig bérelt helye kéne legyen az útikönyvekben. Te amo, Colombia! 

Oly sokáig bámultuk a fejünk fölé magasodó sziklákat San Franciscóban, hogy úgy döntünk, felmegyünk a tetejükre. Elbúcsúzunk Moncsitól és Alextől, a két magyar szállásadónktól, akik az elmúlt egy hétben istápoltak minket, s bár sok mindent nem találunk a neten az El Tablazo nevű kiszögellésről, ajánlásukra Subachoque felé vesszük az irányt

Bogotá felé féltávnál, egy Puente Piedra nevű elágazásnál szállunk le a buszról, és pattanunk fel egy másikra, ami a Bogotái-fennsík szélén fekvő Subachoquéba tart. Az út szörnyű állapotban van, talán még soha nem utaztunk ennyire kátyús úton Kolumbiában. 

Subachoque kedves hely. 1774-ben alapították a spanyolok, nevét pedig egy régi zipa falutól örökölte, melynek jelentése: a fal legelője. Innen nyugatra emelkedni kezd a térszín, amitől a Bogotái-fennsík inkább tekinthető egy teknőnek, semmint síkságnak.

Kolumbia Subachoque Tabio El TablazoSubachoque főtere

Szállást keresünk, és találunk is, de a falu egyetlen hostele (bárcsak Magyarországon is lenne minden faluban egy hostel) megfizethetetlenül drága. 150 000 pesót akar kérni a nő egy éjszakáért, amennyiért Bogotában 3-4 csillagos szállodában is megalhatnánk. Újratervezés. Kisétálunk a falu termináljára, ahol az egyik buszsofőr azt ajánlja, hogy menjünk el a közeli Tabióba megszállni, majd jöjjünk vissza a hajnali 6-os busszal, lévén Subachoque főteréről reggel fél 8-kor indul egy másik busz a környező fincákra, ahonnan már csak egy köpés az El Tablazo.  

Megvesszük a jegyeket és várunk, mivel Tabióba csak délután 4-kor indul busz. Közben beszélgetünk a padokon héderelő sofőrökkel, akik csak idő múlásával jönnek rá, hogy nem kolumbiaiak, hanem külföldiek vagyunk. Annyire megörülnek, hogy turista érkezett a falujukba, hogy megered a nyelvük.

- Ha fent vagytok az El Tablazón, onnan el lehet sétálni Supatába. Én még nem voltam, de a fiam igen, és azt mondta, nagyon szép vidék - osztja az észt az egyik.
- Nincsenek arra gerillák? - érdeklődünk.
- Fenét vannak - folytatja egy másik - Korábban forró volt a helyzet, de most már béke van. Supatában is nagyon kedves népek laknak.

Kolumbia Subachoque Tabio El TablazoSubachoque bár közel van Bogotához, mégis vidék

Tabióba keskeny hegyi utakon jutunk el. Bár a Bogotái-fennsík egy nagy teknő, itt-ott azért megtöri az egyhangúságot pár domb, amiket köderdő borít. Tabio jóval nagyobb Subachoquénál, klasszikus kolumbiai kisváros. Bár alig 30 kilométerre vagyunk a fővárostól, mégis vidék hangulata van alacsony házaival, szűk utcáival, árnyékos tereivel. Tabióban már jóval több szálló van, de mind nagyon drága. Az egyetlen még talán megfizethető hely a Hostel Entrada Libre, ami egy stílusos hátizsákos szálló hihetetlenül kedves személyzettel és egy egészen hangulatos bárral. Az embernek az az érzése, mintha ide százával járnának a hátizsákos külföldiek, pedig ez nincs így. Ez a hostel (ahogy a subachoquei is) az utazó kolumbiaiaknak lett kitalálva, akik előszeretettel hátizsákolják végig a saját országukat. Magyarországon miért csak béna turistaszállók és unalmas vendégházak vannak mindenfelé, miért nincsenek ilyen laza, élettel telt helyek?

80 000 pesót fizetünk egy éjszakáért úgy, hogy a fürdőszoba a folyosó végén van, wifi pedig nincs. Erre mondjuk nehezen jövünk rá, mert hiába mutogat a recepciós csaj egy táblára, arra rejtjelezve van felírva, hogy ebben a hostelben a vendég nem netezik

Kolumbia Subachoque Tabio El TablazoGondolom, ezidáig senki nem mert nekik szólni, hogy a WiFit nem így írják.

Estefelé sétálunk egyet a főtéren és az élettel telt utcákon, majd korán nyugovóra térünk, mert el kell kapjuk a hajnali 6-os buszt.

Kolumbia Subachoque Tabio El TablazoTemplom Tabióban

Az ám, csakhogy nem tudjuk, honnan indul, így a hideg sötétben visszasétálunk oda, ahol tegnap leszálltunk és várunk. Ha nem is 6-kor, de fél 7-kor érekzik egy busz, amivel szerencsére nem csúszunk meg nagyon, lévén a Subachoquéból a farmokra tartó busz is késve indul. Ilyen ez a Kolumbia!

Földutakon jutunk el a Pantano de Arcéhez, egy apró tóhoz, ahol a busz megfordul. A sofőr egy földútra mutat és szól, hogy azt kövessük, mert az megy a Tablazóra. Eri több mint két éve nem volt magashegyi környezetben, így igen lassan halad. Szerencsénkre negyed óra baktatás után jön egy régi Renault (az a fajta, amiről a Daciát másolták), és ha nem is végig, de elvisz minket egy jó darabon. Innen úgy negyven percig tart a séta fel a sziklák széléig, amik lezárják a Bogotái-fennsíkot. 

Kolumbia Subachoque Tabio El TablazoKözel már az El Tablazo csúcsa

A 3285 méteres El Tablazón egy radarállomást alakítottak ki, aminek közelében mellénk szegődik egy kóbor kutya, és követi minden lépésünket. 

A radarállomásra tilos belépni, de szerencsére egy helyen azért sikerül kiállnunk a sziklák szélére. Tériszonyunk nincs, mivel mostanra olyan köd szállt a hegyre, hogy két méternél tovább nem látunk el. A radarállomást katonák őrzik, tőlük tudjuk meg, hogy valóban létezik ösvény Supatába.

Kolumbia Subachoque Tabio El Tablazo  Egy kóbor kutya kíséri fel Erit az El Tablazo tetejére

- Teljesen biztonságos, nyugodtan lehet rajta túrázni - világosít fel minket az egyik nyakig fegyverbe öltöztetett srác. 

Először leereszkedünk egy alant elterülő platóra, amin egy kolumbiai társaság éppen sátrakat bont. Mióta béke van, ez a hely az egyik kedvencévé vált a bogotái fiataloknak, akik azért töltik itt az éjszakát, hogy napfelkeltekor letekintsenek a köderdőkkel borított hegyekre. Nekünk sajnos nincs szerencsénk, a köd nemhogy enyhült volna, egyre szürkébb minden.

Kolumbia Subachoque Tabio El TablazoKödbe veszik a táj az El Tablazo alatt

Az ösvény első fele iszonyatosan csúszik, meredeken tekergünk le a sziklák oldalán nőtt dzsindzsában. Kicsit úgy érzem magam, mintha ismét a Roraimán volnék. Itt-ott megállunk fotózni, valamint játszani a kutyával, ami a radarállomás óta követ minket. 

Kolumbia Subachoque Tabio El Tablazo

Kolumbia Subachoque Tabio El TablazoÉrdekes virágok nőnek a köderdőben

Két órás ereszkedés után egyszercsak kiérünk az erdőből. Virágos mezőn találjuk magunkat, amiben elveszik az ösvény. Ez itt nem a Pilis, nincsenek útjelzések. Fogalmunk sincs merre tovább. Ráadásul a köd is sűrű, így egy ideig idegesen téblábolunk a vizes fűben. Közben érkezik egy másik kutya is az erdőből, ami vad játékba kezd a zsemleszínű kóbor ebbel. 

Kolumbia Subachoque Tabio El TablazoMisztikus a köderdő

Amint a felhők egy picit feljebb szállnak, a távolban házak sziluettje tűnik fel. Elég szegényesek, a táj azonban zseniális. Ha az alpesi legelők zöldek, akkor ezek itt nem tudom milyenek, de az biztos, hogy Ausztria és Svájc nyomában sincs Kolumbiának, már ami a kontrasztokat illeti.

Kolumbia Subachoque Tabio El Tablazo Ilyen zöld vidék sehol nincs a világon

Az egyik ranchről kutyák rontanak ránk. Ha nem lenne velünk ez a két jószág, valószínűleg nekünk esnének, de így szerencsére követőinkkel vannak elfoglalva. Ennek köszönhetően lehetőségünk nyílik közelebb lépni az egyik farmhoz, aminek az udvarán egy fickó éppen motort bütyköl. Útba igazít minket, de a kutyáit nem hívja vissza, így rettegve tipegünk köztük, miközben vicsorognak mindenre, ami él és mozog.

Kolumbia Subachoque Tabio El TablazoEgész nap minket kísérget ez a két jófej

Egy földúton ereszkedünk a felhők alá, így végre van részünk látványban is. Mondanom sem kell, lélegzetelállító. Itt van ez a túraútvonal, amit senki nem ismer, nincs egy útikönyv vagy internetes oldal, ami említené, mi pedig összepisiljük tőle a lábunk szárát. 

Supatá még messze van, de hogy mennyire, azt nem tudjuk. Egyszercsak érkezik egy kocsi, ami sajnos tele van, de azt legalább megtudjuk a benne ülőktől, hogy a falu gyalog még legalább két óra. Elhajtanak, a fekete kutya pedig utánuk rohan. Nem annyira bánjuk, mert bár megmentett a tanyákról ránk törő házőrzőktől, elég lesz nekünk könnyes búcsút venni a zsemleszínűtől Supatában. 

Kolumbia Subachoque Tabio El TablazoKépről annyira nem jön át, de fantasztikus a táj

Nem hazudtak. A falut végül délután négy magasságában érjük el, pontosan két órányi járásra attól, ahol a kocsival összefutottunk. Supatá azon kevés kolumbiai falvak egyike, ami büszkén pályázhatna az ország legcsúnyább települése címre. A főtéren álló templom inkább hasonlít a Komjádi Uszodára, semmint Isten házára, az utcák sárosak, szemetesek. 

Kolumbia Subachoque Tabio El TablazoSupatá szép helyen fekszik, de ennél nem több

Mikor nekivágtunk a Tablazónak, úgy gondoltuk, hogy visszafelé Pacho érintésével utazunk, csakhogy a Pachóba vezető út tulajdonképpen járhatatlan. Innen minden busz San Franciscónak megy, ráadásul érkezésünkkor már az összes mai járatra elfogyott a jegy. Hihetetlen, hogy egy alig kétezer fős faluból mennyien kívánnak a főváros felé utazni. Végül feltuszkoljuk magunkat az egyik buszra, arra sem marad időnk, hogy a hegy tetejéről egész idáig velünk tartó jófejtől elbúcsúzzunk. Másfél óra nyomorgás után egy Villamery nevű elágazásnál szállunk le, ahová nem sokkal később érkezik egy Tabióba tartó busz.

Kolumbiában bármerre megy az ember, csodát lát. Egy grillcsirke mellett eldöntjük Erivel, hogy ezt az országot faluról falura fogjuk bejárni, mert teljesen felesleges rohanni, úgyis mindenhol jó lesz.

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

A smaragd románca

Október 2-án Kolumbiában is volt egy népszavazás. Arról kellett döntsön a nép, hogy érvénybe lépjen-e a pár nappal korábban aláírt békemegállapodás a kormány és a FARC gerillaszervezet között, ezzel lezárandó az 52 éve tartó fegyveres konfliktust. A szavazáson résztvevők 50,2 %-a úgy döntött, nem kér a békéből, illetve nem ebben a formában. Hogy miről van szó pontosan? Természetesen nem a békéről, hanem a kolumbiai smaragdbányák újrafelosztásáról.

Az európai, közte a magyar sajtót is bejárta a hír, hogy október 2-án a kolumbiai népszavazáson meglepő módon a NEM-ek kerültek többségbe, ezzel az ország elveti egy béke lehetőségét a kormány és az 1964-ben alakult Kolumbia Forradalmi Fegyveres Erői, röviden a FARC között. A döntés hátterét már kevesen kutatják, akik azonban elmélyülnek az eseményekben, azok tudják, a kolumbiai nép döntése tulajdonképpen jogos.

Háborúzni egy-két érdekszervezeten kívül senki nem szeret, így van ez Kolumbiában is. Az ország belefáradt abba, hogy minden a kormány és az ilyen-olyan gerillaszervezetek közti csetepatékról szól, így az elmúlt négy évben semmi másra nem vágytak, mint hogy pont kerüljön a béketárgyalások végére. Szeptember 26-án ez meg is történt, már csak a nép jóváhagyására volt szükség.

Kolumbia FARC gerilla Raúl Castro, kubai elnök áldását adja a békére, amire Juan Manuel Santos és Timochenko kezet ráz (forrás: latindispatch.com)

A kampányt a békepárti elnök, Juan Manuel Santos, és a 2002-2010 közötti időben elnökösködő, Alváro Uribe szembenállása jellemezte. Uribe Kolumbia legtámogatottabb elnöke volt, 2x4 éves ciklusa végén is 80 %-on állt a népszerűsége, csak az alaptörvénynek köszönhetően nem indulhatott és nyerhetett 2010-ben. Uribe regnálása nyolc évében hatalmas energiát fordított a FARC, az ELN és az AUC, vagyis a három legnagyobb gerillaszervezet felszámolására, így ő és pártja, a Demokratikus Közép (Centro Democratico) elvetette a békeszerződés tervének azon pontját, miszerint a FARC vezetőit egy külön, erre a célra felállított bíróság ítélje el enyhített büntetést kiszabva a bűnösökre (jellemzően közmunka). Emellett nem támogatta azt sem, hogy a FARC 2018-ban pártként indulhasson, bár ezzel azért meg tudott volna békélni, mert a gerillák a közvélemény-kutatások szerint nem kerülnének be a parlamentbe.

A békéről szóló népszavazás tehát nem szólt másról, mint a jelenlegi és ex-elnök szembenállásáról, s bár Uribe oldaláról többen átszavaztak, nem annyian, hogy a békeszerződést jóváhagyják. Ezek azok a dolgok, amik mostanra tudottak, arról azonban senki nem ír, hogy mi is történt az elmúlt négy évben, amíg Juan Manuel Santos és a gerillák vezetője, Timoleón Jiménez, alias Timochenko tárgyalt. Ahhoz, hogy megértsük, pontosan miről van szó, kicsit vissza kell tekintenünk a múltba.

A FARC 1964-ben azért alakult meg, hogy a kapitalista eszméket valló kormányokkal szemben a vidéki szegény embereket támogassa. Mivel a nagyvárosok gazdag elitje nem foglalkozott Amazónia, Choco és Nariño elmaradott térségeivel, a kommunista gerillaszervezet hatalmas támogatottságnak kezdett örvendeni. Az 1970-es években közel két millió tagja volt a FARC-nak, akik saját hadsereget állítottak fel szovjet pénzen. Mivel az Egyesült Államok Afganisztánban és Iránban is szembekerült a Szovjetunióval, az oroszok az amerikai kontinensen próbálták gyengíteni az ellenség gazdaságát. Nicaraguában a szandinisták, Kubában Fidel Castro, Kolumbiában a FARC élvezte a támogatásukat.

Kolumbia FARC gerillaFARC katonák az esőerdő mélyén (forrás: aljazeera.com)

A FARC nagyon korán kinőtte magát, furcsa szálak kezdték fűzni a nagypolitikához és a drogkereskedelemhez. Sok keményvonalas kommunista éppen ezért önálló csoportosulásokat hozott létre, így született meg például az ELN, akikkel egy sikeres békeszerződés esetén Juan Manuel Santos szintén megkezdte volna a tárgyalásokat. A gerillaszervezetek az 1980-as évek végén hatalmas átalakuláson estek át. Mivel felbomlott a Szovjetunió, elapadtak a fegyver- és pénzforrások, ráadásul a kommunista eszme is kivonult mögüllük, így nem maradt más, mint a drogkereskedelem.

Kolumbia gazdaságát három fő ágazat határozza meg: az olaj, a smaragd és a kábítószer. Pablo Escobarnak köszönhetően az 1980-as években Kolumbiáról csak mint kokain országról cikkeztek külföldön, a Föld akkor hetedik leggazdagabb embere nem csak a kolumbiai politikát tartotta a markában, de az Egyesült Államokban is komoly hálózatot tartott fenn megvesztegetve vagy épp megfenyegetve politikusokat. A kábítószer szabad áramlását paramilitáris csoportok garantálták, akik szembenálltak nem csak a kormánnyal, de a vidéket kihasználó FARC-kal és ELN-nel is. Ezek a lokális tömörülések gyakran szélsőségesen konzervatív eszméket vallottak, elszakadási törekvéseik voltak, és sokkal véresebb merényleteket követtek el, mint a két nagy gerillaszervezet.

Az 1990-es évekre Kolumbia három pólusra szakadt: az amerikabarát és kapitalista kormányra, a posztkommunista eszméket valló gerillákra valamint a szélsőségesen konzervatív paramilitárisokra. Mindenki, aki próbált boldogulni, kénytelen volt dönteni, kivel paktál le. Ráadásul hiába döntött így vagy úgy, azonnal szembekerült a másik kettővel. A kolumbiai gazdaság hanyatlott, egekben volt a bűnözés. A politikát áthatotta a nihil azután, hogy 1985-ben balul sült el a kormány béketárgyalása a FARC-kal, és az ennek folyamányaként létrehozott UP (Unión Patriótica) párt politikusainak 70 %-a erőszakos halált halt.

Kolumbia FARC gerillaTöbb mint két millió tagja volt a FARC-nak fénykorában (forrás: euronews.com)

Ebben az időszakban kezdte politikai és üzletemberi pályafutasát Uribe és Santos. Az ex-elnök egy gazdag, állattartó dinasztiából származott, aki az egyetem után azonnal politikai pályára állt. 1982-ben Medellín polgármestere lett, majd Antioquia szenátora volt 1994-ig. 1983-ban, mikor édesapját elrabolta, majd kivégezte a FARC, élharcosa lett a gerillák elleni mozgalomnak. Santos ezzel szemben az üzleti világot választotta. Az Egyesült Államokban szerzett diplomát, majd családi kapcsolatait kiaknázva 24 évesen a Kolumbiai Kávétermelők Federációjának vezérigazgatója lett. Innen Angliába, majd ismét az USA-ba vezetett az útja, ahol gazdaságtant tanult, többek között a Harvardon, majd visszatérve Kolumbiába az egyik vezető lapnál, a Santos család birtokában álló El Tiempónál lett igazgatóhelyettes. Az 1990-es években Kereskedelmi Miniszter lett, majd a Proexport nevű kolumbiai vállalatnál dolgozott vezető pozícióban.

Kolumbia FARC gerilla

Kolumbia FARC gerillaUribe egész életében politikus volt, Santos igazi gazdasági szakember (forrás: aljazeera.com)

Mindketten befolyásos politikusok és üzletemberek lettek, szinte megkerülhetetlenek. A kábítószer veszélyes terep volt (bár egyes vélekedések szerint az Uribe család jó kapcsolatot ápolt Pablo Escobarral), az olajkitermelést a gerillák akadályozták, Kolumbia egyetlen elfogadott, bár kényes gazdasági ereje a smaragd volt. Már csak azért is, mert 1990-ben sikerült lezárni a 30 éve tartó Zöld Háborút, amit a bányák feletti felügyelet miatt vívott a smaragdmaffia. A győztes az a Víctor Carranza lett, aki már öt évesen a Chivor környéki bányákban dolgozott, és 15 éves korára saját bányával rendelkezett. Víctor Carranza 1990 után a legalitás és az illegalitás határán mozgott, mindenkivel üzletelt és háborúzott egyben. A kormányok elnézték neki a stikákat, mert kontrollálni tudta a smaragdmaffiát, a maffia pedig elfogadta vezetőnek, mert cserébe az állam hagyta őket kizsákmányolni a bányából élő munkásokat.

Amíg Uribe ebben az időszakban a FARC elleni harcában szövetkezett néhány szélsőséges paramilitáris szervezettel (akik egyébként Pablo Escobar és a kokain védelmére szakosodtak), addig Santos kereskedelmi miniszterként valamint a Proexport (ma Procolombia) egyik vezetőjeként Carranza smaragdját mosta tisztára. A Proexport mai napig a világ smaragdkereskedelmének 55 %-át tudhatja magáénak, ami az 1990-es évek közepén közel 300 millió dolláros üzletet jelentett.

Kolumbia FARC gerillaVíctor Carranza, a Smaragd Cár (forrás: semana.com)

Uribe 2001-ben bejelentkezett az elnöki címért, azonban támogatottsága a 2 %-ot sem érte el. Az elnöki székért a magát Zöldnek nevező Ingríd Betancourt és a Liberális Párt színeiben induló Horacio Serpa szállt harcba, azonban a választások előtt pár hónappal Ingríd Betancourt-t elrabolta a FARC San Vicente de Caguán közelében. A Betancourt-t támogatók többsége átszavazott Uribére, aki második évtizede szónokolt a FARC ellenében, így néhány százalékkal ugyan, de megverte Horacio Serpát. 

Uribe végre hatalmat kapott ahhoz, hogy leszámoljon azzal a FARC-kal, ami Pablo Escobar halála után átvette a drogkereskedelem 90 %-ának felügyeletét. Első ténykedése az volt, hogy beállt az Egyesült Államok terrorellenes háborújába, aminek köszönhetően 3 milliárd dollárt kapott fegyverkezésre az amerikaiaktól, valamint 2002 és 2006 között a GDP 1,5 %-áról 6 %-ra emelte a védelmi kiadásokat. Ténykedését siker koronázta. 2010-re a FARC-nak mindössze 10 000 tagja maradt szemben a 2002-es időszak közel fél milliós táborával, eközben teljesen felszámolta a paramilitáris AUC-t és elsorvasztotta az ELN-t.

Kolumbia FARC gerillaÁlvaro Uribe és George W. Bush (forrás: zimbio.com)

2006-ban, miután újraválasztották, kinevezte védelmi miniszterének a mostani elnököt, Juan Manuel Santost, akivel közösen titkos akciót szerveztek Ingríd Bentacourt kiszabadítására. A Vöröskereszt lobogóját felhasználva sikerült hat évnyi fogság után az esőerdőből kimenteni a politikus asszonyt, ami azonban háborús bűnnek minősült (a Vöröskeresztet nem lehet katonai célokra felhasználni). A nemzetközi jog szemet hunyt az akció felett, ahogy elnéző volt akkor is, mikor Ecuador és Venezuela területén hajtottak végre katonai támadást a gerillák ellen. Uribe 2010-ben úgy köszönt le az elnöki posztról, hogy több mint 80 %-on állt a népszerűségi indexe. Az ország tulajdonképpen felszabadult, megszűntek a robbantások, olyan területeket is sikerült integrálni a gazdaság és turizmus vérkeringésébe, amik negyven éve a gerillák elnyomása alatt álltak. A FARC felmorzsolásával visszaesett a kábítószertermelés (az üzemek Peruba és Venezuelába vonultak át), cserébe fellendült az olajipar.  

Uribe 2010-ben felszólította szavazóit, hogy támogassák védelmi miniszterét, Juan Manuel Santost az elnöki székért folytatott harcában, hogy végleg leszámoljanak a gerillákkal, és Kolumbiát ötven évnyi háborúskodás után felszabadítsák. Santos nyert, azonban a kegyelemdöfést nem vitte be a gerilláknak.

2012-ben kiderült, Víctor Carranza halálos beteg. Santos tudta, ha a Smaragd Cár meghal, az erőszak kiújul a bányák közelében, és a smaragdmaffia nem lesz rest segítségül hívni a gerillákat és paramilitárisokat. Bár megtehette volna, hogy folytatja a háborút a FARC és az ELN ellen, féltette a samaragdot, ezért inkább béketárgyalást kezdeményezett egy végtelenül kivéreztetett szervezettel. Santos tagadta, hogy köze lenne Víctor Carranzához és a smaragdhoz, csakhogy előkerült egy 2007-es rádióinterjú, amiben a főállamügyész, Alfonso Gómez Méndez arról beszél, hogy a jelenlegi elnök 1998-ban, mikor a Proexportnál tevékenykedett, személyesen kérte jó barátjának, a Smaragd Cárnak a felmentését egy ügyben.

Kolumbia FARC gerillaFüles Pedro lett a smaragd maffia feje Víctor Carranza halála után (forrás: semana.com)

2013 áprilisában Carranza meghalt, a következő hetekben pedig ellepték Muzo és La Pita utcáit a FARC katonái és néhány paramilitáris csoport. A maffia megkezdte a harcot a bányák feletti felügyeletért, amit végül Pedro Rincón, alias Füles Pedro nyert el. A következő hónapokban kivégezték Carranza több segítőjét valamint Füles Pedro ellenlábasait, azonban ellene is merényletet hajtottak végre, de túlélte. Az akciót valószínűleg Luis Murcia Chaparro, más néven a Pekingi rendelte meg, aki Carranza árnyékából kívánt a smaragdüzlet élére törni. Füles Pedro egy fincán lábadozott, amikor a rendőrség rajtaütött és letartóztatta. Húsz év börtöre ítélték egy korábbi leszámolásért, azonban a börtönben is aktív maradt. 2014 szeptemberében paramilitárisok végeztek Chaparróval, feltételezhetően Füles Pedro kérésére. A hatalom így Horacio Triana ölébe hullott, aki ellen ugyancsak gyilkosság volt a vád. Őt 2016 áprilisában fogta el a rendőrség, ezzel végleg leszámolva a smaragdmaffiával.

Most, hogy megtisztult a piac, itt volt az ideje a békekötésnek. Négy éve húzódott a béketárgyalás a FARC-kal, miközben a két fél álláspontja nem látszott közeledni. Uribe követői között közben terjedni kezdett az az elmélet, hogy Santos nem akar mást, csak a smaragdbányák feletti felügyeletet, amihez a FARC védelmét szeretné megszerezni, de már legálisan. Bár kötelezik a katonákat a fegyverletételre, a vidék védelmét nem lehet szép szóval garantálni. Ha a FARC kimúl, a smaragd cárok gyermekei az ELN-hez vagy a paramilitárisokhoz fordulnak, akik segítik őket visszahelyezni pozíciójukba. A smaragdüzlet ugyanúgy generációváltáson esik át, mint a FARC az 1980-as évek végén. És hogy ki rángatja a szálakat? Hát persze, hogy a politikusok.

A népszavazás meglepő eredményt hozott. Santos nem számított arra, hogy Kolumbia leszavazza a békét, így nem sok választása maradt. Ha folytatja a tárgyalásokat, olyan eredményt kell felmutasson, ami Uribe szimpatizánsainak is elfogadható, ebbe azonban a FARC valószínűleg nem megy bele, de ha ők mégis, az ELN biztosan nem. Ha lemond és új választást ír ki, valószínűleg a Demokratikus Közép még nem ismert jelöltje nyer, aki ha hű marad Uribe politikájához, leszámol a gerillákkal, vele párhozamosan pedig fenntartja a smaragd cárok és paramilitárisok hatalmát. Hogy melyik fáj jobban? Döntse el mindenki maga!

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

Kolumbiai magyarok

Nekünk egyértelműen Kolumbia a kedvenc országunk, de hogy milyen ténylegesen itt élni, az már más kérdés. A kevés idekint élő magyar azt mondja, hogy vannak ugyan furcsaságok, de ha azokhoz az ember hozzászokik, az európainál sokkal kényelmesebb, szerethetőbb életet lehet élni.

Armeníából naponta több tucat busz indul Bogotá irányába, ami miatt hatalmas árverseny alakult ki a busztársaságok között. Bár Kolumbiában a tömegközlekedés nem olyan olcsó, mint más latin-amerikai országokban (csak egy picit kerül kevesebbe, mint Magyarországon), de erre a szakaszra sikerül 35 000 pesóért buszjegyet találnom, ami egy több mint 300 kilométeres utazásért nem rossz ár.

Legalább féltucatszor mentem már végig ezen az úton, így pontosan tudom, lassú menetre kell számítsak. Az Andokkal párhuzamosan futó utak aránylag gyorsak, de a keresztben átvágók keskenyek és a rengeteg kamion miatt szörnyen lassúak. Majdnem kilenc órán át tart az út, így sikerül sötétben befutnom Bogotába. 

Csak egyetlen éjszakát maradok, mert hivatalos vagyok San Franciscóba, egy közeli kisvárosba, ahol az a magyar páros él, akikkel anno, 2013-ban futottunk össze. Moncsi és Alex a jobb élet reményében költöztek Dél-Amerikába, kíváncsi vagyok, mennyire jött be nekik az elmúlt három év.

San Francisco Bogotá agglomerációjához tartozik, a buszok tehát nem a pályaudvarról, hanem egy Portal 80-nak nevezett bevásárlóközponttól indulnak. Szerencsére a belvárosból van közvetlen busz a Portal 80-hoz, ami egyben a Transmilenio (zártpályás busz) végállomása is. Jó egy órán át rázkódom a tömött buszon, mire befutunk az állomásra. Reggel lévén több ezer ember forgolódik a peronokon, alig lehet mozdulni. Nagy nehezen rátalálok a kijáratra, de mikor megkérdezem az egyik forgalmistát, hogy honnan indulnak a járatok San Franciscóba, az egy belső peronra, az Alimentadores elnevezésű buszok felé mutat.

Kolumbia Bogotá San FranciscoBogotában a zártpályás buszokat Transmileniónak hívják

Bogotában a Transmileniót és az Alimentadores buszokat csak chipkártyával (mikor lesz ilyen Budapesten?) lehet használni, egy fuvar 2000 pesóba, tehát kb. 190 forintba kerül, amivel annyiszor szállsz át, amennyiszer csak akarsz. Becsippelek az Alimentadores buszokhoz, ahol csakhamar kiderül, hogy San Franciscóba nem is ilyen busz megy, hanem mezei távolsági járat, amit a főúton kell megfogni a bevásárlóközpont előtt. Az ám, csakhogy innen nincs kijárat, ehhez vissza kéne térjek a Transmileniókhoz, amiért újra le akarnak húzni 2000 pesóra. Széttárom a kezemet a forgalmistánál, aki ide küldött, de az hajthatatlan; nem enged vissza, amíg nem csippelek. Végül megkérem az egyik buszsofőrt, dobjon már ki a bevásárlóközpontnál, ami bár szabálytalan, de szerencsére ezt a kérdést Kolumbiában rugalmasan kezelik. Egy szó mint száz, végül sikerül rálelnem egy Villetába tartó buszra, ami szíves-örömest elfuvaroz engem La Minába, ahhoz az elágazáshoz, ahonnan könnyedén fogok kocsit San Franciscóba. Erre szerencsére nincsen szükség, mert érkezésemkor Moncsi és Alex már várnak rám az út szélén.

Három éve, mikor utoljára találkoztunk, még Bogotában laktak. Két millió pesóért béreltek egy külvárosi lakást, amit sokalltak, no meg a főváros borongós klímájával sem voltak kibékülve, így nem sokkal később San Franciscóba költöztek. A falu 1500 méter magasan fekszik, ahol a klíma egyszerűen zseniális. Állandóan 25-28 fok van, esténként sincs kevesebb, mint 20, s bár sokszor esik, általában csak rövid ideig. Egy egyszerű fincát bérelnek a bogotái lakás harmadáért, s bár az épület olyan, amibe Magyarországon senki nem költözne be, ez errefelé jónak számít. A helyiségek nincsenek összenyitva, minden szoba a teraszról nyílik, a konyha is. A szigeteléssel nem kell foglalkozni, ezért a falak vékonyak, a tető is csak azért van, hogy ne verjen be a víz. Egy esti zápor azonnal felébreszt, mert úgy kopog az eső a tetőn, mintha egy tankot túráztatnának az ágyad mellett. Nem hangzik jól, igaz? Pedig higgyétek el, mindettől függetlenül a birtok mesés. Reggelente, mikor még nem burkolódzik felhőbe a Bogotái-fennsík végét jelző El Tablazo, hihetetlen sziklafalak tornyosulnak San Francisco fölé, s ezt az egészet belátni Alexék teraszáról. 

Kolumbia Bogotá San FranciscoEzért a kilátásért megérte kiköltözni vidékre

Majd egy héten át élvezem a vendégszeretetüket, közben megtudom, milyen is magyarként Kolumbiában. Röviden: jó. Persze vannak buktatók. Moncsi és Alex úgy jöttek ki Kolumbiába, hogy nem beszéltek spanyolul, ami nélkül munkát találni vagy vállalkozni nagyon nehéz.

- Elegem lett Magyarországból - mondja Alex egy pohárka 12 éves Santa Fé mellett, amivel sikerül megszerettetnem vele a rumot - Ha vállalkoztam, állandóan a nyakamon volt az adóhivatal, folyamatosan jöttek a feljelentések, én pedig egy idő után beleuntam az egészbe. Volt egy munkatársam, aki egy alkalmazást akart kihozni Kolumbiába, nekem pedig pont kapóra jött, mert már egy ideje a költözésen törtem a fejemet. Moncsit mindig is érdekelte az utazás, hiszen ugyanúgy földrajzot végzett az egyetemen, mint te.
- Bejött a dolog?
- Nem. De ez nem szegte a kedvünket. Pár hónap munkálkodás után kiderült, az alkalmazásból nem lesz semmi, ettől függetlenül nem költöztünk haza. Az igazat megvallva, én már nem is vágyom Magyarországra. A családot és barátokat meglátogatni jó lenne, de élni már nem tudnék ott.

2013-ban Alexék még keresték a lehetőségeket, akkor az út elején jártak. Azóta úgy néz ki, rátaláltak arra, miként is lehet boldogulni Kolumbiában.

Kolumbia Bogotá San Francisco  San Franciscóban van egy apró vízesés nem messze Moncsi és Alex fincájától

- Beleugrottunk a vendéglátásba. Nyitottunk egy magyar éttermet fent az út szélén. Csakhogy rossz volt az időzítés. Mire belelendültünk volna, átadták az autópályát, ami lefelezte a forgalmunkat, így pedig nem volt fenntartható. Meg az igazat megvallva, pörköltet és töltött káposztát nehezen nyomsz le egy kamionsofőr torkán, aki egész életében bandeja paisát tolt - röhög Alex.
- Ezek szerint bezártátok.
- Be - folytatja Moncsi - de maradtunk San Franciscóban, mert bejött a klíma, s idővel kiderült, elég sok külföldi lelt itt otthonra. Ott van Filip, egy francia szakács, aki a fia után költözött Kolumbiába. A srác Bogotában dolgozik, Filipnek azonban nem jött be a főváros, és végül a szemközti hegyen vett egy házat. Bruno pedig svájci, már lassan 30 éve él Kolumbiában. Vele együtt csináljuk a Huncolt.
- A micsodát?
- Huncol, mint Hungría-Colombia. Kolbászt, sonkát, szalámit készítünk.
- Ez a jövő?
- Ez - vág közbe Alex - Tudod te, mennyibe kerül Bogotában egy kiló füstölt sonka? 40 000 forintba.
- Az nem létezik - akadok ki.
- Pedig annyi. Menj be az Exitóba, és nézd meg az árakat.

Kolumbia Bogotá San Francisco

Ha magyar ízekre vágysz Kolumbiában, ezt a logót keresd!

(Tényleg annyi. Egy héttel később az egyik szupermarketben végignéztem a felvágottak árát, és mindent 3-4-szer drágábbnak találtam, mint Magyarországon.)

- Na, és jól megéltek belőle?
- Még nem. Most keressük az átvevő helyeket. Az üzem fent van Bruno házánál. Meg akarod nézni?

Hogyne akarnám. Bepattanok Alex mellé a kocsiba, és feltekergünk Brunóhoz. A fickó több mint 50 éves, biológus, két évtizeden át turistákat vitt Amazóniába pecázni és madarászni. A halak iránti szerelme sokáig megmaradt, de Alexék új kihívás elé állították a sonka biznisszel. 

Az üzem nem nagy, de hát nem is gondolkodnak egyelőre nagyban. 

- Iszonyú drága volt beszerezni a gépeket. Ahogy a sonka, úgy a hűtő, a daraboló és a füstölő is többször annyiba kerül, mint Magyarországon. Beszállítani Európából nehéz, mert sok papírmunka van vele. Nem bánom, hogy sokat költöttünk rá, úgyis megtérül - áll pozitívan a dolgokhoz Alex.

Kolumbia Bogotá San FranciscoMagyar sonka és szalámi Kolumbiában

Levág egy darab sonkát és egy darab szalámit, majd kiülünk Bruno teraszára borozni. Hónapok óta nem ettem ilyen jót, s bár a kolbászból úgy érzem, hiányzik valami, attól még sokkal inkább ez, mint egy újabb tál bandeja paisa.

- Lehet már valahol kapni a Huncolt?
- Boltban még nem. Egy-két jobb étteremben bent vagyunk a Zona Rosában, de a szupermarketekbe nehéz bekereülni. Errefelé úgy van, hogy három havi árut kell adj, és az eladás után kapsz csak pénzt. Ha jól fogyott a termék, akkor már előre fizetéssel rendelnek újra. Még nem tartunk ott, hogy három hónap csakúgy kimaradjon, úgyhogy az Exitóban egy ideig még nem leszünk bent.
- Amúgy könnyű ilyen üzemet létrehozni? A szervek nem szivatnak?
- Viccelsz? Ez Kolumbia. Ha külföldi vagy és hozol valami újat, senki nem kérdez semmit. Az üzemnek meg kell felelnie egy-két higiéniás előírásnak, de semmi vállalhatatlan. Második éve gyűrjük az ipart, de még soha, senki nem akart minket ellenőrizni sem az adóhivataltól, sem a fogyasztóvédelemtől. Ez nem Magyarország.

Kolumbia Bogotá San FranciscoGyerekek zenélnek San Francisco főterén

Másnap Alex üzleti ügyben Bogotába megy, én pedig Moncsival lemegyek a faluba. San Francisco nem szép település, de nem is a legrondább. Nyugodt kis hely, abszolút szerethető, Moncsi mégsem szívleli.

- Sikerült Kolumbia leggázabb faluját kifognunk - vigyorog.
- Nekem tetszik. 
- Nekem is tetszett, mikor idejöttünk. Aztán kiismertem. Az emberek egyáltalán nem olyan jó fejek, mint máshol, a boltokban pedig csupa igénytelen dolog kapható. Ha tehetném, Medellínbe költöznék.
- Nem Cartagenába? Három éve azt mondtad, az a nagy szerelem.
- Igen, de azóta voltam ott. Túl meleg. Az óváros szép, de a külváros nagyon kupis, nem bírom. Medellín viszont fantasztikus.

Kolumbia Bogotá San Francisco  San Francisco nem a legszebb kolumbiai falu

Ez igaz. Ma Dél-Amerika egyik legjobban prosperáló városa Medellín. Néhány éve, mikor beindultak a start-upok, Medellín berendezkedett ezen vállalatok kiszolgálására. A kontinens legjobb számítástechnikai képzését nyújtják az egyetemeik, jók az adólehetőségek, a város biztonságos. Egyszerűen virágzik. 

- Gyere, felviszlek a kápolnához, onnan zseniális a kilátás.

Jó húsz percen át kocsikázunk a veredák (vidéki ranchek) közti földúton, mire felérünk a kápolnához, aminek a tetejére egy szép nagy Mária-szobrot állítottak. A kilátás innen is fantasztikus, ez a völgy úgy jó, ahogy van.

Kolumbia Bogotá San FranciscoMária tekint le San Franciscóra

Estére Moncsiék összezördítik a teraszukra a barátokat. Jön Bruno és örökbefogadott fia, valamint Filip is tiszteletét teszi, aki egy 60 éves Chevrolet-val gurul be a kertbe. Iszogatunk, közben Bruno mesél egy csomó érdekes dolgot a '90-es évek Kolumbiájáról.

- Hondában voltam üzleti ügyben, mikor megjelentek a gerillák. Hoztak magukkal néhány foglyot, akiket letérdeltettek a főtéren, majd az emberek szeme láttára lefejezték őket machetével.
- Honda itt van nem messze - okoskodom.
- Igen. Akkortájt a gerillák simán uralták a Bogotá körüli agglomerációt is. Mára ez szerencsére megszűnt, bár ha jól tudom, Pacho máig elég gáz.
- Magyar barátaitok nincsen? - fordulok Alex felé.
- Nem nagyon. Van Bogotában bár ismerős, velük olykor találkozunk, de nem olyan szoros a viszony. Viszont a hétvégén lesz valami találkozó, arra eljössz?
- Persze. Addigra Eri is itt lesz.

Az este vad rumozásba és aguardientézésbe torkollik. Nem értem, hogy ezek a jó kolumbiaiak miért erőltetik ezt az ánizsos hulladék rumot, amitől max. hányni lehet, ha olyan remek italaik vannak, mint a 12 éves Santa Fé vagy a 30 éves Medellín. No, mindegy, az eredménye megvan; Filip úgy fejreáll, hogy a Chevroletjével tolatás közben kidönti Moncsiék egyik fáját.

Kolumbia Bogotá San FranciscoBruno, Filip, én, Moncsi és Alex

Eri megérkezik hétvégén, így már kettesben megyünk el a bogotái magyarok találkozójára. Bár azt tervezzük, hogy egy salsa bárban múlatjuk az időt, de a magyar vér nem válik vízzé, így az ismerkedős est utcai mulatozásba torkollik.

Nem állítom, hogy sok magyar élne Bogotában, talán egy tucatnyian sincsenek. Ferit a szerelem repítette Kolumbiába, még az út elején tart, egyelőre csak barátkozik a közeggel. A két lány, Bea és Klári azonban már beilleszkedtek. Kellett is nekik, lévén ide jöttek férjhez. Mindannyian imádják Kolumbiát, annak lazasága, könnyedsége miatt. 

Kolumbia Bogotá San Francisco   Eri, Klári, Bea, én már nem szomjasan, Feri és barátnője, Angelica, Alex és Moncsi

Ezzel mi sem vagyunk másképp. A következő három hónapot itt tervezzük eltölteni. Bár az ország nagy látványosságait az elmúlt években kipipáltuk, van egy olyan sanda gyanúm, hogy Kolumbia sok csodát tartogat még.

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

4 Komment

Sokan a kolumbiai kávét a Föld legjobb kávéjának tartják, pedig ezt elérni az országnak nem volt olyan könnyű. Ahogy szinte mindent, úgy a kávébizniszt is csúnyán kisajátította a politika és néhány nagyon gazdag ember, de aztán rájöttek, sikert csak úgy érhetnek el, ha a termesztéssel mindenki jól jár. Végigjártam Quindío településeit, és rájöttem, a kolumbiai kávétermesztők nagyon szerencsés emberek.  

Salento Kolumbia talán legszebb faluja, s mint olyan, igazi turistaközpont. Évente több tízezer külföldi látogat ide csak azért, hogy láthassa a Cocora-völgy égbe törő viaszpálmáit, s hogy beleszagoljon a kolumbiai vidék illatos levegőjébe. Salento mára azonban inkább csak skanzen, semmint a valós Kolumbia, bár az itt élők azért próbálják magukat függetleníteni a turizmustól. Aki teheti, földet vásárol a környező völgyekben, hiszen ha az idegenforgalmi lufi kipukkad, akkor errefelé nem marad más, csak a kávé.

A 18. század közepén Quindío tulajdonképpen lakatlan volt. Csak egy-két Antioquiából ideszakadt farmer gazdálkodott a köderdővel sűrűn benőtt hegyek árnyékában, aztán a függetlenségi háborúk után jött a nagy bumm. A Los Nevadosból alácsorgó Rio Quindío völgyét szépen belakták a rancherók, akik felfedezték, hogy az itteni kávé sokkal aromásabb, mint Kolumbia más részein. Falvakat alapítottak, elsőként Salentót, nem sokkal utána pedig Filandiát. Aztán jött Jesús María Ocampo, közismertebb nevén a Jaguárvadász, aki mindössze 100 pesóért megvett egy nagyobb, de ránézésre értéktelen földdarabot. Ő nem kávét akart termeszteni, hanem elszállítani azt az ország más részeibe. A biznisz beindult. 1889-ben a földjén megalapította Villa Holguínt, aminek alig pár év alatt több mint 100 lakója lett. Az itt letelepedett emberek mind kereskedők voltak, akik öszvérháton szállították a kávét Bogotába, Medellínbe és Calíba. Út csak 1927-ben épült az addigra az örmény népirtás emlékére Armeníának átkeresztelt településre. Azzal, hogy elérhetővé vált a Rio Quindío völgye, megkezdődött a népvándorlás Kolumbia leggazdagabbnak vélt vidékére. 

Hogy Armenía még se legyen olyan vonzó, arról a természet gondoskodott (és gondoskodik még most is). Húsz évenként legalább egyszer hatalmas földrengés rázza meg a várost, porig rombolva az addig virágzó kávéközpontot. Az utolsó ilyen 1999-ben történt, aminek köszönhetően a város elvesztette koloniális báját. Ma a turisták Salento felé csak keresztülhajtanak Armeníán, s az igazat megvallva, jól teszik. 

A belvárosban nincs semmi szép, a főtéren álló templom kártyavárnak néz ki, de állítólag földrengésbiztos. Ez utóbbiért nagyon kár, mert ha valamit lerombolhatna az amúgy közeljövőben várható földrengés, az ez a csoda lehetne. És akkor nem beszéltem a belvárost körülvevő Barrio San Franciscóról és Berlinről, ahová fehér ember jobb, ha nem teszi be a lábát. Egy szó, mint száz, Armeníát hiába tartották egy évszázadon át Kolumbia leggazdagabb városának, mára egy nehezen szerethető putri lett belőle

Kolumbia Salento Armenía Parque del Cafe

Kolumbia Salento Armenía Parque del CafeArmenía "csodaszép" katedrálisa

Ha az ember Quindío gazdagságára kíváncsi, de nem elégszik meg a salentói "skanzennel", akkor jobb ha Filandia felé veszi az irányt. Armeníával ellentétben ez a kisváros nem egy országról (Finnország) kapta a nevét. A korábban itt élő quimbaya indiánok nyelvén Filandia annyit tesz: az Andok lánya. Mivel a quimbayák a 19. századra már beolvadtak a mesztic lakosságba, a történészek nem igazán értik, miért kapott indián nevet a település.

Kolumbia Salento Armenía Parque del CafeFilandia temploma a legszebb Quindíóban

A busz a főtéren tesz le, ami ha lehet, szebb, mint Salentóban. A templomnak bazilika hangulata van, a házak pedig ugyanolyan díszesek, mint pár kilométerrel odébb, a Cocora-völgy kijáratánál. Ami megkülönbözteti Filandiát Salentótól az az, hogy errefelé nincs egy darab turista se

Kolumbia Salento Armenía Parque del CafeFilandiában minden épület ilyen színes

Állítólag, mikor az út megépült Armeníába, Filandiára sötét idők jöttek. Addig az itt élők elsősorban Risaralda városaival kereskedtek, de az 1930-as évektől Pereira és Cartago is inkább Armeníától kezdte vásárolta a kávét. Filandiából rengetegen költöztek be a városba, sokan a világháború után egyenesen az Egyesült Államok felé vették az irányt. Talán ennek is köszönhető, hogy ma Filandia kicsit kopottas, kicsit elhanyagolt, kicsit valóságosabb

Kolumbia Salento Armenía Parque del CafeIlyen lehetett tíz éve Salento

Órákat töltök a városban lófrálva, bámulom az embereket, sétálok a környező vidéken. Pár kilométerre innen turizmusfejlesztés céljából építettek egy hatalmas kilátót, de sajnos zárva tart, így a környékről nem sikerül értékelhető fotót készítenem. 

Sokan szólítanak le az utcán, érdeklődnek, mit keresek errefelé, mivel csak nagyon kevesen látogatnak ide el Salentóból. Kár érte, mert Filandia tényleg bájos kisváros.

Kolumbia Salento Armenía Parque del CafeMinden a kávéról szól

Az 1930-as évek végén Kolumbiában földreformot hajtottak végre, hogy megelőzzék a kávémágnások előretörését. Ezzel azonban az állam öngólt lőtt, mert csak azt érték el, hogy a gazdag földbirtokosok maguk hoztak létre szövetkezeteket, amiken belül ők határozták meg a kávé felvásárlási árát. Sok kisbirtokos ment tönkre, a parlagon maradt földeket pedig szépen leosztották a barátoknak. 

A kávébiznisz szereplői az 1960-as években kezdtek lecserélődni. A csalódott termelők támogatni kezdték a gerillákat, akik előszeretettel csapolták meg a kávémágnások számláit zsarolással, emberrablásokkal. Néhány év alatt lassan kivonultak a nagytőkések a kávé mögül, aminek köszönhetően az állam jelentős bevételektől esett el. Végül a földeket szétosztották a kisbirtokosok között, és új alapokra helyezték a kávétermsztést. Létrehoztak egy kávémágnások nélküli szövetkezetet, amit egy magányosan vándorló kávétermesztő 1958-ban kreált fiktív reklámfigurájáról Juan Valdeznek neveztek el. Ez a szövetkezet ma több mint 500 000 kávétermesztőt foglalkoztat, a bevételből pedig rengeteg pénzt fordítanak a kávétermesztés fejlesztésére. Mára a Juan Valdez kávé több mint egy márka, mögötte van a nagy kolumbiai összefogás eszméje.

Kolumbia Salento Armenía Parque del CafeJuan Valdez nem egy létező személy, hanem egy szövetkezet

Mindezt a Parque del Café múzeumában olvasom, ami Armeníától kb. 15 kilométerre nyugatra fekszik. A történeten túl a kávé nem igazán foglalkoztat, mivel a szagát sem bírom. A múzeumban összefutok egy francia lánnyal, Tarával, aki Buenos Airesben tanul, s a szünidőben átugrott Kolumbiába, mert olcsón talált repülőjegyet. Vele járom körbe a parkot, ami a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető érdekesnek egy olyan valakinek, akit hidegen hagy a kávé. Az ember végigkövetheti, hogyan áztatják, szárítják, majd pörkölik a kávét, de az egész úgy unalmas, ahogy van.

Kolumbia Salento Armenía Parque del Cafe

Kolumbia Salento Armenía Parque del Cafe   Két képben arról, hogyan készül a kávé

Csak egy kávécserjék közt ugrándozó aguti emeli fel a pulzusomat, de az is csak egy pillanatra. 

Kolumbia Salento Armenía Parque del Cafe Jófej pózol

A park alsó részén egy vidámparkot alakítottak ki (talán a Juan Valdez vezetői is úgy érezték, kell valami plusz, amiért az emberek idelátogatnak), valamint felépítettek pár klasszikunak mondható, quindíói házat, amikben méregdrága éttermeket és kávézókat alakítottak ki. 

Kolumbia Salento Armenía Parque del Cafe    Ha valaki nem menne el Salentóba vagy Filandiába, az is tudja, milyenek a quindíói házak

Tara a jegyén azt olvassa, hogy délután 2-kor kezdődik egy táncos előadás a park színházában. Bár nem bírom az ilyesmit, elkísérem, és szerencsére pozitívan csalódom. Ha valami, akkor ez a bemutató megéri a tíz dolláros belépőt, mert a táncosok hihetetlenül profik, a kolumbiai népviseletek pedig zseniálisak. Olyan hangulatot teremtenek a pörgős népzenéjükkel, hogy kedvem támad nekem is táncolni, pedig tényleg ki nem állhatom az ilyen vircsaftot. 

Kolumbia Salento Armenía Parque del CafeMontenegro is kedves hely

Mivel a park elől nem sűrűn indul busz, Tarával elsétálunk a három kilométerre fekvő Montenegróba, ami ugyanolyan pici, de szép kisváros, mint volt Filandia. Színes házaival, élettel telt főterével ez a település is azt hirdeti, hogy Quindío bizony gazdag. Talán nem pénzben mérve az, de ha valaki ilyen helyen élhet, annak azért olyan rossz nem lehet...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

MIRADOR - "Kilátó a világra"


Irány Dél-Amerika! Célunk nem csak a képeslapokról visszaköszönő turista célpontok felkeresése, hanem a dél-amerikai országok mindegyikének teljes bejárása, őserdei indiánközösségek felkutatása, 6000 méteres andoki csúcsok megmászása és új, eddig senki által nem járt vidékek felfedezése és azok publikálása. Mindez egy sok helyet megjárt utazópáros, Erika és Endre tollából.

Itt járunk épp


Utazz velünk!


Facebook


Címkefelhő

Kolumbia (73),Venezuela (53),Peru (49),Ecuador (38),Argentína (28),Bolívia (28),Panama (21),Costa Rica (21),Nicaragua (16),El Salvador (15),Patagónia (14),Móricz János (13),Paraguay (11),gasztronómia (10),gazdaság (10),Altiplano (9),Los Llanos (9),Amazónia (6),Trinidad és Tobago (6),Titicaca-tó (5),jezsuita missziók (5),Gran Sabana (5),Chile (4),El Chaltén (4),Cuzco (4),Bogotá (4),Honduras (4),Tayos-barlang (4),Darién (4),Mérida (4),Gran Chaco (4),Sucre (3),Yungas (3),Potosí (3),Samaipata (3),Guatemala (3),Colca-kanyon (3),Urubamba-folyó (3),Cotahuasi-kanyon (3),Salento (3),Cuenca (3),Isla Ometepe (3),Caracas (3),Panama-csatorna (3),Panamaváros (3),Fusagasugá (3),sámánizmus (3),Granada (3),Rio San Juan (3),Quito (3),Andok (2),inka romvárosok (2),Copacabana (2),La Vega (2),Pisba Nemzeti Park (2),Sanare (2),Zipaquirá (2),FARC (2),Tena (2),gerilla (2),Paz de Ariporo (2),Rio Caura (2),Henri Pittier Nemzeti Park (2),Ayahuasca (2),Maracaibo (2),Isla Gorgona (2),Colón (2),La Unión (2),León (2),Santa Marta (2),Buenos Aires (2),Ushuaia (2),Masaya-vulkán (2),Isla San Andrés (2),La Palma (2),Azuero-félsziget (2),Alajuela (2),Tortuguero (2),Mombacho-vulkán (2), Tűzföld (2),Torres del Paine (2),San Ignacio de Moxos (2),Trinidad (2),Monguí (2),Laguna Colorada (2),Salar de Uyuní (2),Tarija (2),Cocora-völgy (2),San Salvador (2), Chile (2),Hét-tó vidéke (2),Mexikó (2),Posadas (2),Uyuní (2),Socha (2),Chimborazo (2),Vrae (2),asháninka (2),Isla Margarita (2),Padre Crespi (2),Orinoco-delta (2),Guayaquil (2),Chávez (2),Mochima Nemzeti Park (2),shuar indiánok (2),Chiclayo (2),moche (2),Trujillo (2),Vilcabamba (2),Lima (2),Melgar (2),Villa de Leyva (2),Tayrona Nemzeti Park (2),Huacachina (2),Paria-félsziget (2),Nazca (2),Machu Picchu (2),Szent-völgy (2),tsáchilák (2),Roraima (2),Angel-vízesés (2),indiánok (2),Crown Point (2),Perquín (1),Cerro El Pital (1),El Mozote (1),Sensuntepeque (1),Quelepa (1),Alegría (1),Usulután (1),Villeta (1),Esquipulas (1),San Miguel (1),San Vicente (1),Cerro Tabor (1),Pulí (1),Salto de Versalles (1),Chalatenango (1),Caparrapí (1),Isla Meanguera (1),Chaguani (1),Cerro Verde Nemzeti Park (1),Lago Güija (1),Guaduas (1),fociháború (1),Joya de Cerén (1),Ruta del Café (1),La Libertad (1),Juayúa (1),Suchitoto (1),Santa Ana-vulkán (1),Santa Ana (1),Cihuatán (1),San Antonio del Tequendama (1),Tapantí Nemzeti Park (1),Cartago (1),Manuel Antonio Nemzeti Park (1),Guayabo (1),Irazú-vulkán (1),Ujarrás (1),San Carlos (1),Catarata del Toro (1),Palmar Norte (1),El Castillo (1),David (1),Boquete (1),Comarca Ngäbe-Buglé (1),Piedras Blancas Nemzeti Park (1),Corcovado Nemzeti Park (1),Solentiname-szigetek (1),Sierpe (1),Bahía Drake (1),Puntarenas (1),Rio Celeste (1),Chinandega (1),Telica-vulkán (1),Flores (1),Cosigüina-vulkán (1),Nimaima (1),Tobia (1),Isla El Tigre (1),Amapala (1),Managua (1),Apoyo-krátertó (1),Rincón de la Vieja (1),Libéria (1),Tenorio Nemzeti Park (1),San Juan del Sur (1),Caño Negro (1),Tequendama-vízesés (1),Los Chiles (1),Salto de los Micos (1),Chetumal (1),Pore (1),El Totumo (1),Arbeláez (1),San Bernardo (1),Resera Natural San Rafael (1),Cabrera (1),Yopal (1),Támara (1),Venecia (1),Tame (1),Cerro Quinini (1),Ocetá paramo (1),Iza (1),Villarica (1),Cunday (1),Sogamoso (1),Chicamocha-kanyon (1),Carmen Apicala (1),Santa Catalina (1),Tauramena (1),Aguazul (1),Guavio-víztározó (1),Chivor (1),Somondoco (1),Pasca (1),El Escobo-vízesés (1),Gachetá (1),Vergara (1),Sueva-vízesés (1),Manta (1),Guayata (1),Sutatenza (1),Guateque (1),Maní (1),Monterrey (1),Garagoa (1),Tenza (1),Chinavita (1),Sumapaz-kanyon (1),Salto La Chorrera (1),Lago Tota (1),Cuevas del Edén (1),Nevado Tolima (1),Zipacón (1),Cachipay (1),Rucu Pichincha (1),Los Nevados Nemzeti Park (1),Armenía (1),Bojacá (1),San Francisco (1),Parque del Cafe (1),Mitad del Mundo (1),Cancún (1),La Florida (1),Petén (1),San Andres (1),Belize (1),Anolaima (1),Tulum (1),Nocaima (1),Salto de la Monja (1),Facatativá (1),Subachoque (1),Ubaté (1),Guasca (1),Sesquilé (1),Cucunubá (1),Chiquinquirá (1),Tunja (1),Ráquira (1),Chocontá (1),Icononzo (1),Sopo (1),El Tablazo (1),cégalapítás (1),Tabio (1),Pacho (1),Nemocón (1),Purificación (1),Guatavita (1),Prado (1),San Juan de Rio Seco (1), Guajira-félsziget (1),San Fernando de Apure (1),San Luís-hegység (1),Coró (1),Chichiriviche (1),Ciudad Bolívar (1),Grans Sabana (1),Medellin (1),Salto Pará (1),tepuik (1),Puerto Colombia (1),Boconó (1),gerillák (1),Tulcán (1),Quilotoa-lagúna (1),zene (1),stoppolás (1),San Cristóbal (1),Tama Nemzeti Park (1),Maduro (1),Capriles (1),Pablo Escobar (1),Calí (1),La Paz (1),Salar de Uyuni (1),Laguna Verde (1),Oruro (1),Huayna Potosí (1),Tiwanaku (1),Tóásó Előd (1),Coroico (1),Halál útja (1),Isla del Sol (1),Titicaca-to (1),Puyo (1),hegymászás (1),Puracé-vulkán (1),Buga (1),Rio Napo (1),Liebster Award díj (1),Bolivia (1),Pozuzo (1),Quillabamba (1),Puerto López (1),Canoa (1),Arequipa (1),Paracas (1),Ballestas-szigetek (1),Chachapoyas (1),Rinconada (1),Qoyllur Riti (1),Huancayo (1),Toro Muerto (1),Espinar (1),Tierradentro (1),kokain (1),Araya (1),Cueva del Guácharo (1),Plymouth (1),Pleasent Prospect (1),San Gil (1),Cartagena (1),San Agustín (1),Popayán (1),Valle Cocora (1),Huancavelica (1),útlevél (1),rovarok (1),Taisha (1),Sucúa (1),Podocarpus Nemzeti Park (1),Baños (1),Salasaca (1),Montañita (1),Cajas Nemzeti Park (1),Ingapirca (1),Saraguro (1),Zaruma (1),Satipo (1),Fényes Ösvény (1),Ayacucho (1),Tarma (1),Caral (1),Máncora (1),chimú (1),Sechín (1),Rurrenabaque (1),indián fesztivál (1),Girón (1),Barichara (1),Valledupar (1),Ocaña (1), Ciudad Perdida (1),Taganga (1),Monteverde (1),Poás-vulkán (1),San José (1), Playa de Belén (1),Nabusimake (1), Riohacha (1),Dél-Amerika (1),Carora (1),Barquisimeto (1), Palomino (1),Barranquilla (1),Macondo (1),Gabriel García Márquez (1),Száz év magány (1),Arenál-vulkán (1),La Fortuna-vízesés (1),La Chorrera (1),San Lorenzo erőd (1),Portobelo (1),Isla Grande (1),El Valle (1),Natá (1),Santa Fé (1),Pedasí (1),Chitré (1),Soberanía Nemzeti Park (1),San Blas-szigetek (1),La Selva Biológiai Állomás (1),Lagarto Lodge (1),Cerro Chato (1),Puerto Viejo de Sarapiqui (1),Puerto Limón (1),Guna Yala (1),Bocas del Toro (1),Cahuita (1),Viedma (1),Puerto Madryn (1),Itaipú vízerőmű (1),Salto Monday (1),Mbaracayú Nemzeti Park (1),Laguna Blanca (1),Brazília (1),Iguazú-vízesés (1),Concordia (1),Entre Ríos (1),San Ignacio Miní (1),Cerro Corá Nemzeti Park (1),Caacupe (1),jalqa indiánok (1),El Fuerte (1),Amboro Nemzeti Park (1),Santa Cruz (1),Tupiza (1),Sama Nemzeti Park (1),San Bernardino (1),Filadelfia (1),Asunción (1),Bariloche (1),Lanín-vulkán (1),Tűzföld (1),Rio Gallegos (1),Isla Magdalena (1),Punta Arenas (1),Pingvin-sziget (1), Puerto Deseado (1),Valdés-félsziget (1),Gaimán (1),Comodoro Rivadavia (1),Bernardo OHiggins Nemzeti Park (1),Perito Moreno-gleccser (1),Los Arrayanes Nemzeti Park (1),Villa de Angostura (1),San Martín de los Andes (1),Los Alerces Nemzeti Park (1),Cerro Torre (1),El Calafate (1),Viedma-gleccser (1),Fitz Roy (1),Santiago (1)