Leérve a Roraimáról új kihívások elé nézünk. A cél az Akopán tepui a Gran Sabana szívében, azonban számolnunk kell azzal, hogy Santa Elenában nincs benzin. Hogy lehet az, hogy Venezuelában üzemanyaghiány van???
Előre lefoglaltam a kisrepülőt Manuel barátomon keresztül. Ő is venéz, így nem lepődöm meg, hogy nem megy a dolog túl gördülékenyen. Mikor hívom a pilótát, az közli, hogy van egy kis gondja, mégpedig az, hogy nincs benzin a repülőtéren, ezért mindenképp várni kellene holnap délutánig.
Hihetetlen! Benzinhiány Venezuelában
Remek hír. Szerencsére a csapat érzi, hogy ebben a helyzetben én sem tudok mást tenni, csak várni. Mászkálunk a városban, próbálunk cukrot és tejet szerezni, mindhiába. A benzinkút előtt ácsorogva megértjük, miről is van szó. A Gran Sabana összes autója áll a sorban csodára várva, ami mintha soha nem akarna eljönni. A benzinkutasok táblákat pakolnak a kocsik közé, amikre időpont van írva, mikor lehet esedékes a tankolás. A rendszernek köszönhetően mindenki mehet a dolgára az autókat ott hagyván a sorban.
A Gran Sabana felülről
Másnap délután kettőkor a reptéren vagyunk. A jól szituált félig szír, félig latin pilótánk azzal vár, hogy pontosan két útra való benzint tudott szerezni, ezért reméli, nem lesz gond. Az első körben repülök harmad magammal (Yunek leszállópályája nagyon rossz állapotban van, ezért nem lehet teli géppel berepülni), hogy a pemónokat ne érje meglepetés a sok idegen láttán. A kilátás most is zseniális, azonban pár kiométerrel a falu előtt egy több ezer méter magas viharfelhőbe ütközünk. Pilótánk próbál átjárót találni a sűrű esőfellegen, de húsz perc múlva feladja:
- Vissza kell forduljunk. Sajnálom! - adja tudtomra, hogy ma nem érkezünk meg Yunekbe.
Yunek a Churí tepui előterében
Mivel nincs annyi benzinje, hogy a vihar eláltával bevállaljon újabb két fuvart, ezért újabb éjszakát kell eltöltsünk Santa Elenában. Másnap reggel hív a pilóta, hogy szerzett újabb két adag benzint, így újra próbálkozhatunk. Ezúttal sikerül landolnunk Yunekbe, bár nem veszélytelenül. Hiába a minimál súly, a felázott, füves kifutón a gép első kereke leragad, így oldalra dőlve, a szárnyra támaszkodva sikerül csak megállnunk. Szentségel a pilóta, aztán megkér minket, hogy szálljunk ki és emeljük ki a gépet a mocsárból. A faluból is jönnek férfiak és gyerekek segédkezni, így a gép gond nélkül tud újra felszállni és utánunk hozni a csapat másik felét.
Az Akopán tepui délutáni és hajnali fényben
Yunekben a helyzet változatlan. 2013 januárja óta - mikor a tavalyi csapattal ráleltünk a Salto Aparurénre és ősi piktogramokra - egyetlen turistát nem láttak a vidéken. Leonardo és családja ezúttal nincs a faluban, de a többiek ugyanolyan segítőkészen kísérnek minket az iskolához, ahol sátrat verhetünk.
A Churí és az Eurodá tepui napközben és reggel
Mivel a Roraimánál és Santa Elenában is vesztettünk egy napot az áldatlan állapotok miatt, nagy túrákra nincs lehetőségünk a térségben. 2011-ben másztam fel először a Salto Akopánhoz, a falu mögé magasodó tepuiról lezúdoló vízeséshez. A csapat a piktogramok helyett a zuhatagot választja, amihez az út nem annyira könnyű. Csónakkal kell átkeljünk a Rio Yuneken, egyesével lapátol át minket vezetőnk és a felesége egy lélekvesztőn. Az ösvényen friss jaguár lábnyomokra bukkanunk.
- Tíz perce sem lehet, hogy erre járt - szól indián barátunk a nyomokat fürkészve.
Friss jaguár lábnyom a sárban
Szedni kezdjük a lábunkat, hátha megpillantjuk az egyik sziklán ücsörögve a jaguárt, de nincs szerencsénk. A tepui lábánál egy gyönyörű völgy húzódik. Korábban itt volt ösvény, mára azonban benőtte a gaz. Ember nagyságú füvön vágjuk magunkat keresztül, mire az esőerdő széléhez érünk. Az erdőben végre árnyék van, viszont pára is, így rendesen leizzadunk, mire a vízesés lábához érünk. Felfrissülünk a vízpermettől, majd leereszkedünk Karinacón falujába.
A Salto Akopán alulról fotózva
Megismernek a helyiek, csak az éppen focizó gyerekek tartanak tőlünk egy kicsit. Lekuporodunk a fűbe és nézzük, ahogy játszanak. 150 kilométerre vagyunk a civilizációtól; se áram, se internet, csak mesés táj, vígan játszadozó gyerekek és egy tökéletes érzés: ez a vidék az igazi édenkert. Kár, hogy holnap jön értünk a gép és nem tudunk tovább időzni a pemónok között.
Az Akopán tepui más-más szemszögből
Még több sztoriért és fotóért látogass el Facebook oldalunkra!
