Úgy néz ki, az argentin világörökségekkel nincs szerencsénk. A Cueva de las Manos után a Valdés-félszigetet is kihagyjuk, mert megfizethetetlenül drága. Cserébe azonban eltöltünk három remek napot egy olyan üdülővárosban, amit még a térképeken sem jelölnek.
Puerto Madrynba érkezvén végre az az érzésünk támad, hogy elhagytuk Patagóniát. Az igazat megvallva, már vártuk ezt a pillanatot, mert mióta eljöttünk Tűzföldről, nem láttunk mást, csak a kietlen pampát. Másfél hét alatt több mint 2000 kilométert utaztunk, de a Pingvin-sziget kivételével nem sok élményben volt részünk.
Mikor leszállunk a buszról a Puerto Madryn-i pályaudvaron, langyos szellő fújdogál. Mindenki rövidujjú pólóban, a Napnak pedig van ereje. Több mint két hónap után végre megszabadulhatunk a pulóverünktől, ami pont akkora élmény, mint odahaza az első tavaszi nap a hosszú tél után. Nem tökölünk sokat a szálláskereséssel, a terminállal szemben álló hostelben veszünk ki egy szobát.
A majd százezer lakosú Puerto Madrynt ugyanúgy walesiek alapították, mint Caleta Oliviát, Comodorót vagy Trelewt. Bár az öblöt, aminek a partján a város fekszik, már a 18. században felfedezték spanyol hajósok, az első telepet csak közel száz évvel később, 1865-ben hozták létre. Húsz évvel később a vasút befutott az akkor még alig száz lelket számláló Puerto Madrynba, ami után gyorsan növekedésnek indult. Kezdetben a többi partvidéki városhoz hasonlóan gyapjúkikötőként funkcionált, de az 1970-es évektől egy új gazdasági szegmens, a turizmus vette át a vezető pozíciót. Ennek oka az innen 100 kilométerre fekvő Valdés-félsziget, ami 1999 óta az UNESCO Világörökség részét képezi.
Puerto Madrynba óceánjárókon is érkeznek turisták
Adunk magunknak egy nap pihenőt az amúgy nem túl izgalmas Puerto Madrynban, majd nekivágunk a félszigetnek. Egy órás buszozás után megérkezünk a nemzeti park bejáratához, ahol legombolnak rólunk fejenként 180 pesót, majd folytatjuk utunkat az enyhén sivatagos félszigeten Puerto Pirámides falujáig.
Szemben Puerto Madrynnal, Puerto Pirámides nem olcsó. 35 dollár alatt sehol nincsen szoba, így végül kikötünk egy hostelben, ahol kiveszünk két ágyat egy dormitorióban. A recepciós srác megnyugtat minket, hogy nem rak be mellénk senkit, mivel a következő napokra nincs semmilyen foglalása, hátizsákosok pedig ebben az időszakban nem szoktak érkezni. Örülünk, mert hogy őszinték legyünk, a közösségi szobákból elegünk van. Életünk során annyiszor aludtunk már dormitóriókban, hogy megcsömörlöttünk. Alapból kerüljük a találkozást a hátizsákosokkal, mert unjuk a "ki merre járt, mit látott, merre megy tovább?" kezdetű beszélgetéseket és azt, hogy beszámoljunk mindenkinek arról, miből telik nekünk arra, hogy lassan egy évtizede utazgatunk Latin-Amerikában.
Mint mindenki, úgy mi is azért jöttünk a Valdés-félszigetre, hogy bejárjuk a nemzeti parkot. Ezt leszervezni nem nehéz, mert Puerto Madrynhoz hasonlóan Puerto Pirámides is tele van túraszervező irodákkal. A gond nem az infrastruktúrával van, hanem az árakkal. Mivel gyalogosan vagy biciklivel bejárni a nemzeti parkot nem lehet a hatalmas távolságok és a szél miatt, az egyetlen járható út a befizetett túra, amit 80-120 dollár között hirdetnek fejenként. Hiába járunk végig több irodát, mindenhol ugyanezekkel az árakkal üldöznek el minket.
Puerto Pirámides környékén sivatagos a táj
A Valdés-félsziget különböző öbleiben pingvineket, kormoránokat és fókákat lehet látni, február és április között megjelennek az orkák, szeptemberben és októberben pedig a bálnák. Ez utóbbi kettőért befizetnénk a túrára, de mivel szezonon kívül vagyunk, esélyünk nincs megpillantani a vágyott állatokat. Pingvint és fókát már láttunk rahedlit, a Pingvin-sziget után úgyse lenne nagy élmény, ezért úgy döntünk, nem tapsolunk el egy nap alatt 200 dollárt.
Ennyi fókát láttunk összesen
Hogy ne távozzunk a félszigetről csak úgy, délután eltúrázunk a Loberiának nevezett öbölhöz, ahol állítólag szép, nagy fókakolónia éldegél. Ahogy közeledünk a kiszögelléshez, úgy lesz erősebb a szél, a végére a szánk teli van homokkal. Ennyit én még néhány állatért nem szenvedtem, de legalább megérte volna a homoknyelés?! A tőlünk jó kétszáz méterre elterülő sziklán mindössze egy tucat tengeri farkas fetreng, olyan távolságban, hogy fotót készíteni róluk szinte képtelenség. Amíg érezzük a szánkban a por ízét, elindulunk visszafelé. Szerencsénkre féltávnál felvesz minket egy kocsi, így jó eséllyel megúszunk egy kiadós szilikózist.
Jófej úszik a tengerben
Biztos vagyok benne, hogy annak, aki még életében nem látott fókát, pingvint vagy bálnát, megéri és nagy élmény a túra a Valdes-félszigeten, de mi egy cseppet sem bánjuk, hogy megyünk innen.
Másnap korán visszatérünk Puerto Madrynba, ahonnan folytatjuk tovább utunkat északnak. A cél egy Las Grutas nevű település, amit kb. semmilyen térkép nem jelöl, a nálunk lévő LP is csak annyit ír róla, hogy Argentína legdélebbi tengerparti nyaralóhelye.
Las Grutas Argentína legdélebbi nyaralóhelye
Délután 4 óra magasságában futunk be egy világvége kinézetű kisvárosba, aminek terminálján néhány nőszemély ücsörög. Néznek ránk tágra nyílt szemekkel, hogy mi az ördögöt keresünk itt. Las Grutasban összesen két hónap a főszezon, január és február, és az nagyon nem most van. Végül az egyikük felajánlja, hogy elvisz minket a kocsiján egy hostelhez, ami talán nyitva tart. A fuvarért egy fillért nem kér el, ráadásul felhívja nekünk a tulajt a saját telefonján, mivel a hostel zárva van. Ismét egy rendes argentin! Úgy húsz perc várakozás után megérkezik a tulaj, s ha nem is Hilton-szerű szobát kapunk, de a célnak megfelel.
Főszezonon kívül ennyien vannak a strandon
A szállónktól a part jó tíz percnyi sétára van. Nem várunk tőle sokat, de mikor leérünk, meglepődünk. A strand vagy 300 méter széles és tele van emberrel. A parti sétány mentén végig bárok és éttermek sorakoznak, olyan az egésznek a hangulata, mintha valamelyik andalúz resortfaluban lennénk. Külföldi egy szál sincs a parton, csak argentin családok gyerekekkel, nyugdíjasok, és bulizó fiatalok. Honnan van itt ennyi ember? Kocsit alig láttunk az egész városban, itt meg százával sütkéreznek a népek a parton. A választ végül a szállásadónktól kapjuk meg:
- Las Grutas alig tíz éve egy csendes kisfalu volt. Aztán valami miatt megjelentek a gazdag városi emberek, és felvásárolták a telkeket. Mindenki épített magának egy villát a parton, és a nyarat itt töltik. A külföldiek még nem nagyon ismerik a várost, de a főszezonban azért olykor-olykor befut pár.
Annyira megtetszik nekünk a városka, hogy végül három napot itt töltünk. A második napon felfedezzük, hogy mikor apály van, a tenger hátrahagy a parton egy medencét, csurig vízzel. Évtizedekkel ezelőtt a helyiek faragták bele a kőbe a több méter mély gödröt, hogy alacsony vízállás esetén se maradjanak fürdés nélkül az argentinok.
Úszómedence a tengerparton
Szemben a Valdés-félszigettel Las Grutas elnyerte a tetszésünket. Már csak 1100 kilométer és megérkezünk Buenos Airesbe...
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
