Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A Caura-folyót kevesen ismerik, pedig ha valaki kényelmesen akar valami egzotikusat átélni Venezuelában, amitől még dzsungelharcosnak is érzi magát, akkor ide kell elutazni. Az esőerdő érintetlen (az indiánok már kevésbé), a Salto Pará (indián nevén Kuyuwishodü) pedig lélegzetelállító. 

Miguellel évekkel ezelőtt találkoztam Ciudad Bolívarban. A Posada Don Carlos egyik függőágyában heverészve elegyedtem szóba a ye'kwana származású apró emberrel, aki sokat mesélt az otthonáról, a Rio Caura vidékéről. Korábban, mikor még létezett turizmus Venezuelában, Miguel csónakosként kísért turistákat a Salto Parához, aztán ahogy fogytak a külföldiek, úgy maradt ő is munka nélkül. Néhány éve saját maga próbál túrákat szervezni a folyóra, elmondása szerint elég kis sikerrel. Januárban vele és egy Mirador csapattal vágtam neki a Rio Caurának, ahol ami lehet, megváltozott az elmúlt években.

Bár az állami csatornákon folyamatosan azt hangoztatják, hogy a vezetés erőfeszítéseinek hála a mezőgazdaság virágzik, a valóság az, hogy a megművelhető területek közel 90%-a parlagon van. Kirakatgazdaságok persze feltűnnek itt-ott, de az egykor dús legelőket mára benőtte a dzsindzsa, állatoknak nyoma sincsen.

- A legnagyobb gond az, hogy nincs orvosság az állatoknak. Kuba ilyeneket nem gyárt, így az elmúlt években mindenki levágatta az állatait, hogy legalább a húsért kapjon valamennyit. Ezért nincs az éttermekben marha- és disznóhús. Kolumbiában, ha beülsz egy étterembe, akkor tenyésztett halból kapod az ételt. Nálunk újra fogni kell a halat, mert az a kevés haltenyészet is, ami volt, megszűnt. Vicc ez az ország! - fakadt ki valamelyik nap José barátom, kedvenc szakácsom Ciudad Bolívarban.

Chávez mindenhol ott van, csak közben a gazdaság haldoklikChávez mindenhol ott van, csak közben a gazdaság haldoklik

Amikor Maripa felé utazik az ember, akkor azt látja, hogy minden terület le van kerítve, de a földeken nem dolgozik senki, a 200 kilométeres út során alig látni egy-két kóbor marhát legelészni. Féltávnál befutunk Guarataro faluba, ami magát a gyümölcs fővárosának nevezi. Sehol nem látunk gyümölcsfákat, az út szélén is csak egy család árul dinnyét és banánt. A lényeg azonban ott figyel a tér közepén: egy majd tíz méter magas, katonai jelmezbe bújtatott Chávez-szobor.

Maripa bár a megye központja, nem több egy jelentéktelen falunál a Rio Caura partján.

- Régebben Trincherasnál kellett hajóra szállni, nem? - teszem fel a kérdést Miguelnek, a Rio Caura vidékéről származó ye'kwanának.
- Igen, ott. Sajnos az odavezető utat az állam nem hajlandó felújítani, a buszok pedig nem tudnak bemenni a faluba. Csak rusticóval (4x4-es dzsip) lehet megközelíteni.

Maripa kikötőjeMaripa kikötője

Csónakosunk már várt ránk, Miguel szépen mindent elrendezett nekünk, sok terhet levéve a vállamról. A folyó alsó szakasza nem annyira izgalmas, Trincheras után kezdődnek a látnivalók. A Rio Caura a Guayanai-ősmaszívum lekopott felszínén át kanyarog, néhol ősidőből származó gránittömböket a felszínre mosva. Ahol a hatalmas sziklák kibukkannak a vízből, zúgók keletkeznek. Az egyik ilyen az 5000 névre hallgató szoros. Nevének két magyarázata van, az egyik szerint pontosan 5000 gránittömb található a zúgóban, a másik szerint egykor 5000 pénz vámot kellett fizetnie annak, aki csónakkal át akart kelni a sziklák között. Nem számoljuk a köveket, fizetni sem fizetünk, bár rezeg a léc, mert guardia persze itt is van. Mikor intenek a folyópartról, hogy kössünk ki, Miguel azonnal odaszól, hogy dugjuk el a rumot és a sört, amit a túrára készítettünk be magunknak, mert ha a katonák megérzik a szagát, elszednek mindent. Szerencsére nem szúrják ki, hogy a zsákok alatt ott hever egy egész láda Polar Ice és egy öt literes demizson, csurig rummal.

Magányosan ácsorgó fa a Rio Caura közepénMagányosan ácsorgó fa a Rio Caura közepén

Egy órával az ellenőrzés után vihar támad a folyón. Ömleni kezd az eső, s bár van tető a csónakon, az oldalról becsapó víztől rommá ázunk. Egyáltalán nem bánjuk, mert kikeveredve a viharból csodás látványban van részünk. Azt mondják, hogy a szivárvány lábát elérni nem lehet. Nos, én ezt az állítást cáfolnám, lévén nem hogy csak sikerül megközelítenünk azt, át is csónakázunk rajta. A csapatra féktelen jóhangulat telepszik a természeti csoda láttán, így azonnal rácuppanunk a demizsonra - az ilyen események után illik koccintani.

Igenis el lehet jutni a szívárvány lábáhozIgenis el lehet jutni a szivárvány lábához

Az első erdei éjszakát a szépen felújított Cocuza táborhelyen töltjük. Bár turista kevés látogat ide, Miguel és barátai folyamatosan gondozzák a pihenőt. A naplemente egészen csodálatosra sikeredik, így sok szép emlékkel esünk mély álomba függőágyba tekeredve.

Cocuza táborhely

Naplemente CocuzánálA tábor Cocuzánál csodálatos

Másnap másfél órás csónakázás után érkezünk meg a Rio Caura legnagyobb monolitjához, a Cerro Cangrejóhoz, azaz a Rák-csúcshoz. Hogy miért nevezték el a 150 méter magas dombot ráknak, Miguel sem tudja. Az ösvény a természetes kilátóhoz nem túl sűrűn használt, eléggé benőtte a természet. A két órás oda-vissza út persze, hogy megéri; a kilátás zseniális a folyóra. Kicsit feljebb a Caurán lemossuk magunkról az izzadságot egy csodás partszakaszon. A finom homok és a majd 30 fokos víz a Karib-tengert juttatja eszünkbe, bár ez jobb, mivel itt édes a víz.

A csapat két tagja a Cerro Cangrejón, alattuk a Rio CauraA csapat két tagja a Cerro Cangrejón, alattuk a Rio Caura

A második éjszakát korábban El Playónnál töltötték a turisták, az elmúlt néhány hónapban azonban aranymosók százai lepték el a táborhelyet, így Miguel ajánlására egy apró ye'kwana faluban, Surapirében kötünk ki. Egyáltalán nem bánom, mert bár szépek a táborok a folyó mentén, a falu mégis csak falu. Meglepő, hogy mennyire nem tartanak tőlünk a falulakók, a gyerekek azonnal körbevesznek minket és nézik, hogy szerencsétlenkedünk a függőágyakkal.

Surapire, a ye'kwana faluSurapire, a ye'kwana falu

A harmadik nap reggelén újabb másfél órás csónakázás következik, ezúttal El Playónhoz. Ennél a pontnál a Rio Caura beszűkül és egy keskeny kanyonban végződik, amin felhajózni képtelenség. Kikötjük a csónakot, s konstatáljuk, hogy az aranymosók mennyire tönkrevágták ezt a korábban paradicsomi partszakaszt. A turistáknak fenntartott bungalókat elfoglalták, köréjük fóliatáborokat állítottak fel, a folyó pedig orrfacsaró bűzt áraszt.

Útban a Salto ParáhozÚtban a Salto Parához

- Hányan élhetnek most itt? - kérdezem Miguelt.
- Nem tudom. Kb. 2000-en lehetnek.
- Honnan jönnek ezek az emberek?
- Többnyire sanemák, de van köztük ye'kwana és mesztic is.
- Kik azok a sanemák?
- Ők a Caura felső folyásánál élnek. A yanomamik rokonai, elég agresszív népség, bár nagy a teherbírásuk.

Ezt mi is igazolhatjuk. El Playón a Rio Caura fontos kereskedelmi központja; innen viszik fel a sanemák a Salto Parához a benzint és az élelmiszert, ahol a termékeket ismét csónakba teszik és irány a folyó felső szakasza.

El Playón, amit elfoglaltak az aranymosók és a kereskedőkEl Playón, amit elfoglaltak az aranymosók és a kereskedők

A trópusi hőségben elég lassan haladunk a csapattal, az alig 140 centis sanemák eközben rohamléptekben szállítják az 50 literes benzines kannákat és a 100 kilós motorokat a hátukon a vízeséshez. Az ösvény olyan, mint a levélvágó hangyák sztrádája; libasorban haladnak az apró indiánok a cél felé. Mi kétharmad távnál lekanyarodunk, hogy alulról is lássuk a 60 méter magas zuhatagot. Rövid botladozás a partmenti sziklákon és máris szemünk elé tárul a mesés vízesés. Nem lehet kihagyni, hogy ne csobbanjunk egyet.

A sanemák akár a 100 kilós motort is a hátukra kapjákA sanemák akár a 100 kilós motort is a hátukra kapják

A Salto Pará a Föld állítólag második legszélesebb vízesése 5600 méterrel. Ezeket az adatokat alátámasztani nem tudom, bár cáfolni sem cáfolnám, mivel most száraz évszak van, de az biztos, hogy jelen pillanat a zuhatag három ágából egyik sem éri el a 200 méteres szélességet. 

Salto Pará

Salto Pará

Salto Pará

Salto ParáA Salto Pará, vagyis a Kuyuwishodü négy különböző szögből 

Felkapaszkodván a vízesés tetejére az ember megérti, hogy tudta a Rio Caura a felszínre hozni a több milliárd éves gránittömböket. A majd 1000 méter magas Angel-vízesésnek nincs ereje, de a Salto Parában olyan energiák rejtőznek, hogy az ember a közelébe merészkedvén egyenesen fél. Fotózkodunk, majd elindulunk vissza Surapirébe, a ye'kwana faluba...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

Angel-vízesés

Az Angel-vízesés olyan Venezuelának, mint Magyarországnak Budapest; aki turistaként az országba érkezik, biztosan látni akarja. Én már többször jártam a Föld legnagyobb vízesésénél (az egyik ilyen alkalomról már született bejegyzés a bolgban), de máig lenyűgöz a vidék. Nem elsősorban az Angeltől vagyok elragadtatva, hanem attól, ami körbeveszi, s az úttól, ami odáig vezet. Az Angelre igaz leginkább a Márai idézet, miszerint "utad értelme nem a cél, hanem a vándorlás".

Ha az Angel-vízeséshez vágysz, elsőként repülővel meg kell érkezz Canaimába. Onnan 4-5 órás csónakázás következik a Rio Carraón, majd a Rio Churrúnon az Auyantepui szűk kanyonjaiban. A turistáknak kialakított táborhelyekről kb. egy órás sétára található a kilátópont, ahonnan mindenki próbálja meglőni élete legjobb Angel fotóját...

A képek az elmúlt két túránkon készültek, decemberben és januárban.

Canaima jelképe a lagúnából kinövő három pálmafaCanaima jelképe a lagúnából kinövő három pálmafa

A Salto Hacha (Fejsze-vízesés) előtt gyakran van szívárvány

A Salto Hacha (Fejsze-vízesés) előtt gyakran van szívárvány

A legbátrabb pilóták ilyen közel repülnek a zuhataghoz

A legbátrabb pilóták ilyen közel repülnek a zuhataghoz

Így néznek ki Canaima vízesései a repülőből fotózva

Így néznek ki Canaima vízesései a repülőből fotózva

A Salto Hacha közelről, alacsony vízálláskor

A Salto Hacha közelről, alacsony vízálláskor

Kötelező program a vízesések mögé bebújni

Kötelező program a vízesések mögé bebújni

A Canaima-lagúna naplementekor

A Canaima-lagúna naplementekor

Feltűnik az Auyantepui

Feltűnik az Auyantepui

A tepuik sziklafalai több száz méterrel emelkednek a természet fölé

A tepuik sziklafalai több száz méterrel emelkednek a természet fölé

A turisták áznak-fáznak a csónakban

A turisták áznak-fáznak a csónakban

Lenyűgöző a látvány

Lenyűgöző a látvány

Belépés az édenkertbe

Belépés az édenkertbe

A táborhelyről feltűnik az Angel

A táborhelyről feltűnik az Angel

A kép, amire mndenki vágyik

A kép, amire mindenki vágyik

A tepuik szerintünk a Föld legszebb hegyei. Ha nem hiszed, olvasd el írásunkat és nézd meg képeinket a Roraimáról, az Akopánról és magáról a Gran Sabanáról.

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

Leérve a Roraimáról új kihívások elé nézünk. A cél az Akopán tepui a Gran Sabana szívében, azonban számolnunk kell azzal, hogy Santa Elenában nincs benzin. Hogy lehet az, hogy Venezuelában üzemanyaghiány van???

Előre lefoglaltam a kisrepülőt Manuel barátomon keresztül. Ő is venéz, így nem lepődöm meg, hogy nem megy a dolog túl gördülékenyen. Mikor hívom a pilótát, az közli, hogy van egy kis gondja, mégpedig az, hogy nincs benzin a repülőtéren, ezért mindenképp várni kellene holnap délutánig.

Hihetetlen! Benzinhiány VenezuelábanHihetetlen! Benzinhiány Venezuelában

Remek hír. Szerencsére a csapat érzi, hogy ebben a helyzetben én sem tudok mást tenni, csak várni. Mászkálunk a városban, próbálunk cukrot és tejet szerezni, mindhiába. A benzinkút előtt ácsorogva megértjük, miről is van szó. A Gran Sabana összes autója áll a sorban csodára várva, ami mintha soha nem akarna eljönni. A benzinkutasok táblákat pakolnak a kocsik közé, amikre időpont van írva, mikor lehet esedékes a tankolás. A rendszernek köszönhetően mindenki mehet a dolgára az autókat ott hagyván a sorban.

Kilátás

A Gran Sabana felülrőlA Gran Sabana felülről

Másnap délután kettőkor a reptéren vagyunk. A jól szituált félig szír, félig latin pilótánk azzal vár, hogy pontosan két útra való benzint tudott szerezni, ezért reméli, nem lesz gond. Az első körben repülök harmad magammal (Yunek leszállópályája nagyon rossz állapotban van, ezért nem lehet teli géppel berepülni), hogy a pemónokat ne érje meglepetés a sok idegen láttán. A kilátás most is zseniális, azonban pár kiométerrel a falu előtt egy több ezer méter magas viharfelhőbe ütközünk. Pilótánk próbál átjárót találni a sűrű esőfellegen, de húsz perc múlva feladja:

- Vissza kell forduljunk. Sajnálom! - adja tudtomra, hogy ma nem érkezünk meg Yunekbe.

Yunek a Churí tepui előterébenYunek a Churí tepui előterében

Mivel nincs annyi benzinje, hogy a vihar eláltával bevállaljon újabb két fuvart, ezért újabb éjszakát kell eltöltsünk Santa Elenában. Másnap reggel hív a pilóta, hogy szerzett újabb két adag benzint, így újra próbálkozhatunk. Ezúttal sikerül landolnunk Yunekbe, bár nem veszélytelenül. Hiába a minimál súly, a felázott, füves kifutón a gép első kereke leragad, így oldalra dőlve, a szárnyra támaszkodva sikerül csak megállnunk. Szentségel a pilóta, aztán megkér minket, hogy szálljunk ki és emeljük ki a gépet a mocsárból. A faluból is jönnek férfiak és gyerekek segédkezni, így a gép gond nélkül tud újra felszállni és utánunk hozni a csapat másik felét.

Akopán nappal

Akopán reggelAz Akopán tepui délutáni és hajnali fényben

Yunekben a helyzet változatlan. 2013 januárja óta - mikor a tavalyi csapattal ráleltünk a Salto Aparurénre és ősi piktogramokra - egyetlen turistát nem láttak a vidéken. Leonardo és családja ezúttal nincs a faluban, de a többiek ugyanolyan segítőkészen kísérnek minket az iskolához, ahol sátrat verhetünk.

Churi és Eurodá

Churi és EurodáA Churí és az Eurodá tepui napközben és reggel

Mivel a Roraimánál és Santa Elenában is vesztettünk egy napot az áldatlan állapotok miatt, nagy túrákra nincs lehetőségünk a térségben. 2011-ben másztam fel először a Salto Akopánhoz, a falu mögé magasodó tepuiról lezúdoló vízeséshez. A csapat a piktogramok helyett a zuhatagot választja, amihez az út nem annyira könnyű. Csónakkal kell átkeljünk a Rio Yuneken, egyesével lapátol át minket vezetőnk és a felesége egy lélekvesztőn. Az ösvényen friss jaguár lábnyomokra bukkanunk.

- Tíz perce sem lehet, hogy erre járt - szól indián barátunk a nyomokat fürkészve.

Friss jaguár lábnyom a sárbanFriss jaguár lábnyom a sárban

Szedni kezdjük a lábunkat, hátha megpillantjuk az egyik sziklán ücsörögve a jaguárt, de nincs szerencsénk. A tepui lábánál egy gyönyörű völgy húzódik. Korábban itt volt ösvény, mára azonban benőtte a gaz. Ember nagyságú füvön vágjuk magunkat keresztül, mire az esőerdő széléhez érünk. Az erdőben végre árnyék van, viszont pára is, így rendesen leizzadunk, mire a vízesés lábához érünk. Felfrissülünk a vízpermettől, majd leereszkedünk Karinacón falujába.

A Salto Akopán alulról fotózvaA Salto Akopán alulról fotózva

Megismernek a helyiek, csak az éppen focizó gyerekek tartanak tőlünk egy kicsit. Lekuporodunk a fűbe és nézzük, ahogy játszanak. 150 kilométerre vagyunk a civilizációtól; se áram, se internet, csak mesés táj, vígan játszadozó gyerekek és egy tökéletes érzés: ez a vidék az igazi édenkert. Kár, hogy holnap jön értünk a gép és nem tudunk tovább időzni a pemónok között.

Akopán

AkopánAz Akopán tepui más-más szemszögből

Még több sztoriért és fotóért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

A Roraimáról és az odavezető útról már írtunk korábban, de egy évvel a tavalyi túra után ismét nekivágtunk Venezuela és talán Dél-Amerika legszebb hegyének. A sok előzetes probléma ellenére sikerült elérnünk a csúcsot, s ott olyan látványban volt részünk, amilyenben tavaly nem. A Roraima megmászása minden utazónak kötelező egyszer, de valószínűleg ez lesz az a hegy, aminek sokadik alkalommal is szívesen vágsz majd neki. Ezúttal a sztorit nem írjuk le, mert az ösvény a Föld legöregebb hegyén nem változik, viszont megosztjuk veletek a túrán készült legjobb képeket. Öt fős csapatunk minden tagja elérte a csúcsot, ezúton is gratula nekik. Ne csak álmodozz, vágj neki a Roraimának!

Túra a végtelen Gran Sabanán keresztül a Roraima lábáhozTúra a végtelen Gran Sabanán keresztül a Roraima lábához

A Roraima fenséges sziklaként tekint le a forró szavannára

A Kukenán fenséges sziklaként tekint le a forró szavannára

A hordárok megpihennek

A hordárok megpihennek

Sátorállítás, háttérben a Kukenán tepui

Sátorállítás, háttérben a Kukenán tepui

Roraima a hajnali napfényben

Kukenán a hajnali napfényben

A Roraima túrát a szomszédos és fotogénebb Kukenánnal adják el

A Roraima túrát a szomszédos és fotogénebb Kukenánnal adják el

Eső után a 600 méter magas Kukenén-vízesés fenséges látvány

Eső után a 600 méter magas Kukenán-vízesés fenséges látvány

Ebéd a csúcstámadás előtt

Ebéd a csúcstámadás előtt

Ezt csak fotózni lehet

Ezt csak fotózni lehet

Az utolsó lépések a csúcs előtt

Az utolsó lépések a csúcs előtt

A Hotel névre keresztelt sátortábor

A Hotel névre keresztelt sátortábor

A Roraima egyetlen őshonos madara, a kolibri

A Roraima egyetlen őshonos madara, a kolibri

A tápanyagszegény talaj miatt a növények jelentős része húsevővé vált

A tápanyagszegény talaj miatt a növények jó része húsevővé vált

Nem könnyű utat találni az ezernyi patak között

Nem könnyű utat találni az ezernyi patak között

Van ennél szebb fotós álom?

Van ennél szebb fotós álom?

A túlvilág kapujában

A túlvilág kapujában

A világ legszebb helye

A világ legszebb helye

Ködben úszó tepuik

Ködben úszó tepuik

Közel két tucat vízesés táplálja Guyana folyóit

Közel két tucat vízesés táplálja Guyana folyóit

Misztikus vidék

Misztikus vidék

Amit egyszer mindenkinek látnia kéne

Amit egyszer mindenkinek látnia kéne

A túráról egyik túratársunk összeállított egy remek videót, ahol még ennél is több képet láthatsz a Roraimáról és a Gran Sabanáról. Nézd, majd dönts úgy, hogy Te is nekivágsz Venezuela és Dél-Amerika legnagyobb természeti csodájának!

Még több sztoriért és fotóért látogass el Facebook oldalunkra!

1 Komment

Egy négy fős csapatot kell feljuttassak a Roraima tetejére, valamint körbekalauzolni őket az Akopán tepuinál és az Angel-vízesésnél. A tepuikról már írtunk tavaly hosszabban, ezért most nem az élményeket készülök leírni, hanem azt a lehetetlen szituációt, amibe a csapattal kerültünk több alkalommal.

Ciudad Bolívárból egy éjszakai busszal utazunk a Gran Sabanára. Tudom jól, hogy több katonai ellenőrzőponton kell átjussunk, ami nem ígérkezik könnyű feladatnak a csapat teljes költségvetésével. A hiperinfláció hatására 4000 dollár pontosan két és fél kiló bolívárt nyom, térfogata pedig egy kis hátizsák több mint fele. Ha a guardia ennyi pénzt talál nálam, biztosan nem úszom meg a lenyúlást, de bízok a szerencsében, ami ezúttal azonban nem mosolyog rám.

Utcakép Ciudad BolívárbanUtcakép Ciudad Bolívárban

Hajnali kettőkor - Tumeremo után picivel - az egyik ilyen pontnál leszállítják az egész utazóközönséget csomagellenőrzés ürügyén. A nőket és a férfiakat külön sorba rakják, de csak a férfiakat viszik be egy kis kabinba, ahol fegyverrel nyakig felszerelt katonák nézik át a csomagjaikat. A helyiekkel nem sokat vacakolnak, azonban velünk annál többet. Csapatom tagjaival kb. tíz percet foglalatoskodnak, velem, mint túravezetővel azonban vagy fél órán át kekeckednek. Hátraállítanak, s kezdik kipakolni a zsákomat. A laptopot, a fényképezőt és a könyveket sorban a kezembe adják, majd rálelnek a bolívárokkal teli dobozra. Mikor összenéznek, már sejtem mi következik.

- Látom, van itt pénz - veti oda az egyik rohadék, miközben elkezdi számolni, mennyi is van nálam.

Közben a másik katona is előkap egy köteg bolívárt és pörgetni kezdi az ujjai között. Azt veszem észre, hogy a kötegekből simán lehúznak bankókat és tömik be a zsebükbe. Lerakom a kezemben tartott cuccokat, benyúlok az egyik zsebébe és kihúzom a pénzemet. A harmadik katona visszaránt, s akinek a zsebéből kivettem a pénzt, fejhangon üvölteni kezd.

- Mit képzelsz, gringó?! A guardia zsebében kotorászol?
- Az az én pénzem, köcsög! Nincs jogotok a pénzemhez nyúlni - üvöltök vissza.
- Mi vagyunk a guardia, nekünk mindenhez van jogunk - fenyeget meg pénzemmel a kezében.

Ekkor a másik kikaparja a zsákom aljából a megmaradt pár száz dolláromat és szétszórja a földön.

- Szedd ösze, gringó! - veti oda takony módon.

Megalázkodva letérdelek és szedem össze a dollárt, közben azt nézve, mennyit nyúlnak le a bolívárból. Látom, hogy marokszám dugdossák a zsebükbe a pénzemet. Felpattanok, félrelököm őket, kikapok mindent a kezükből és csak úgy beszórok mindent a zsákba.

- Nem guardia vagytok, hanem egy mocskos, tolvaj banda - vetem oda ugyanolyan takony módon, ahogy ők felelgetnek nekem.
- Mit képzelsz, gringó, kivel beszélsz? - állják el az utamat a kijáratnál.
- Három senkiházival. A guardia feladata a biztonság fenntartása lenne, nem pedig a turisták meglopása - próbálom magyarázni a hivatalból kiszabott munkakört.
- Ugye nem akarod, hogy véletlenül kokaint találjunk a zsákodban? - jön az újabb fenyegetés.

Félrelököm őket és kilépek az ajtón. Hátulról megfogja a vállamat az egyik és visszafordít. Várom, hogy bemos egyet, de ehelyett kezet nyújt felém:

- Jó utat, gringó! - veti oda gúnyosan.
- Rohadék, rabló banda - ütöm félre a kezét és loholok a buszhoz, ami fél órája csak miattam várakozik.

A Gran Sabana végtelen pusztaságaA Gran Sabana végtelen pusztasága

A busz továbbáll, később pedig kiderül, kb. 6000 bolívárt, úgy 150 dollárt loptak el tőlem. A kolumbiai határvidéken legalább szemtől szembe közölte a guardia, hogy mennyit kér, most azonban simán kiraboltak, amire soha nem gondoltam volna.

San Francisco de Yuruaníba érkezvén Omar barátom közli velem, hogy van egy kis gond. Nincs kocsi, ami Paraitepuiba vinne minket, mert ami működik, annak nincs benzinje, amelyiknek meg van benzinje, az nem működik.

- Szívjuk át egyikből a másikba a benzint - vetem fel a triviálisnak tűnő megoldást.
- Nem lehet. Akié a benzin, az nem adja, mert Santa Elenában zárva van a benzinkút és fél, hogy üzemanyag nélkül marad - replikázik Omar.
- Miért van zárva?
- Mert lassan egy hete nem érkezett benzin a városba. Cukrot, lisztet és tejet sem tudtam venni. Nincs semmi Santa Elenában, mert a tüntetők lezárták a várost. Az elmúlt hetekben öt embert öltek meg, többek közüllük állítólag az ellenzéket támogatta pénzzel.

San Francisco végében látom, hogy várakozik egy kisbusz. Odaszaladok. Egy fiatal dán csapat az, akik helyi kalandirodával próbálnak nekimenni a Roraimának. Elmagyarázom a szitut, de közlik, hogy nekik is csak annyi benzinjük van, hogy ma még lemenjenek Santa Elenába kaját vásárolni, és nem több.

A végén csak elindulunk a RoraimáhozA végén csak elindulunk a Roraimához

- Nem tudtok Santa Elenába bejutni, blokád alatt van. Nálunk van valamennyi kaja, ha adtok benzint, adunk zöldségeket és tésztát - próbálok bizniszelni.

A Puerto Ordazból érkező guide vakarja a fejét, ő sem számított arra, hogy Santa Elena le lesz zárva. Számolgatunk, de sehogy nem jön össze a dolog. Mi hordárokkal együtt nyolcan vagyunk, ők sincsenek kevesebben, ha a fejadagot lefelezzük, valószínűleg nem jutunk fel a tepuira.

- Omar! Mi a helyzet San Ignacióval? Ott nincs autó? - próbálom menteni a menthetetlent.
- Elmehetek motorral, ha gondolod.
- Gondolom.

San Ignacio csak 10 kilométerre van, ennyi benzint sikerül szereznünk a faluban. Omar eltűnik a messzeségben, mi a csapattal pedig várunk. Két óra múlva megjelenik egy teherautó, a platón Omarral. Megmenekültünk. Ha csúszunk is egy napot, de legalább útra kelhetünk. Hátrahagyjuk a csalódott dán csapatot, akikkel aztán a tepuin sem találkozunk; kaja hiányában valószínűleg feladták a Roraima megmászásának tervét. A hegyekben már minden úgy történik, ahogy történnie kell. A sok bénázásért cserébe olyan élményben van részünk a csapattal, amilyenben korábban még soha. Egy több órás eső után a Ventana névre hallgató természeti képződménynél még Omar is felkiált:

- Ilyennek a Roraimát még én sem láttam soha. Gyere Andres, ezt nézd meg!

Kint állunk a tepui szélén, előttünk pedig Guyana esőerdői, aminek folyóit az eső után közel két tucat, ötszáz méteres vízesés táplálja. A felszálló pára és a nap hatalmas szívárványt képez a Roraima és a Kukenán közé. Ennél szebbet még életemben nem láttam.

A látvány, amiért megéri küzdeniA látvány, amiért megéri küzdeni

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

MIRADOR - "Kilátó a világra"


Irány Dél-Amerika! Célunk nem csak a képeslapokról visszaköszönő turista célpontok felkeresése, hanem a dél-amerikai országok mindegyikének teljes bejárása, őserdei indiánközösségek felkutatása, 6000 méteres andoki csúcsok megmászása és új, eddig senki által nem járt vidékek felfedezése és azok publikálása. Mindez egy sok helyet megjárt utazópáros, Erika és Endre tollából.

Itt járunk épp


Utazz velünk!


Facebook


Címkefelhő

Kolumbia (73),Venezuela (53),Peru (49),Ecuador (38),Argentína (28),Bolívia (28),Panama (21),Costa Rica (21),Nicaragua (16),El Salvador (15),Patagónia (14),Móricz János (13),Paraguay (11),gasztronómia (10),gazdaság (10),Altiplano (9),Los Llanos (9),Amazónia (6),Trinidad és Tobago (6),Titicaca-tó (5),jezsuita missziók (5),Gran Sabana (5),Chile (4),El Chaltén (4),Cuzco (4),Bogotá (4),Honduras (4),Tayos-barlang (4),Darién (4),Mérida (4),Gran Chaco (4),Sucre (3),Yungas (3),Potosí (3),Samaipata (3),Guatemala (3),Colca-kanyon (3),Urubamba-folyó (3),Cotahuasi-kanyon (3),Salento (3),Cuenca (3),Isla Ometepe (3),Caracas (3),Panama-csatorna (3),Panamaváros (3),Fusagasugá (3),sámánizmus (3),Granada (3),Rio San Juan (3),Quito (3),Andok (2),inka romvárosok (2),Copacabana (2),La Vega (2),Pisba Nemzeti Park (2),Sanare (2),Zipaquirá (2),FARC (2),Tena (2),gerilla (2),Paz de Ariporo (2),Rio Caura (2),Henri Pittier Nemzeti Park (2),Ayahuasca (2),Maracaibo (2),Isla Gorgona (2),Colón (2),La Unión (2),León (2),Santa Marta (2),Buenos Aires (2),Ushuaia (2),Masaya-vulkán (2),Isla San Andrés (2),La Palma (2),Azuero-félsziget (2),Alajuela (2),Tortuguero (2),Mombacho-vulkán (2), Tűzföld (2),Torres del Paine (2),San Ignacio de Moxos (2),Trinidad (2),Monguí (2),Laguna Colorada (2),Salar de Uyuní (2),Tarija (2),Cocora-völgy (2),San Salvador (2), Chile (2),Hét-tó vidéke (2),Mexikó (2),Posadas (2),Uyuní (2),Socha (2),Chimborazo (2),Vrae (2),asháninka (2),Isla Margarita (2),Padre Crespi (2),Orinoco-delta (2),Guayaquil (2),Chávez (2),Mochima Nemzeti Park (2),shuar indiánok (2),Chiclayo (2),moche (2),Trujillo (2),Vilcabamba (2),Lima (2),Melgar (2),Villa de Leyva (2),Tayrona Nemzeti Park (2),Huacachina (2),Paria-félsziget (2),Nazca (2),Machu Picchu (2),Szent-völgy (2),tsáchilák (2),Roraima (2),Angel-vízesés (2),indiánok (2),Crown Point (2),Perquín (1),Cerro El Pital (1),El Mozote (1),Sensuntepeque (1),Quelepa (1),Alegría (1),Usulután (1),Villeta (1),Esquipulas (1),San Miguel (1),San Vicente (1),Cerro Tabor (1),Pulí (1),Salto de Versalles (1),Chalatenango (1),Caparrapí (1),Isla Meanguera (1),Chaguani (1),Cerro Verde Nemzeti Park (1),Lago Güija (1),Guaduas (1),fociháború (1),Joya de Cerén (1),Ruta del Café (1),La Libertad (1),Juayúa (1),Suchitoto (1),Santa Ana-vulkán (1),Santa Ana (1),Cihuatán (1),San Antonio del Tequendama (1),Tapantí Nemzeti Park (1),Cartago (1),Manuel Antonio Nemzeti Park (1),Guayabo (1),Irazú-vulkán (1),Ujarrás (1),San Carlos (1),Catarata del Toro (1),Palmar Norte (1),El Castillo (1),David (1),Boquete (1),Comarca Ngäbe-Buglé (1),Piedras Blancas Nemzeti Park (1),Corcovado Nemzeti Park (1),Solentiname-szigetek (1),Sierpe (1),Bahía Drake (1),Puntarenas (1),Rio Celeste (1),Chinandega (1),Telica-vulkán (1),Flores (1),Cosigüina-vulkán (1),Nimaima (1),Tobia (1),Isla El Tigre (1),Amapala (1),Managua (1),Apoyo-krátertó (1),Rincón de la Vieja (1),Libéria (1),Tenorio Nemzeti Park (1),San Juan del Sur (1),Caño Negro (1),Tequendama-vízesés (1),Los Chiles (1),Salto de los Micos (1),Chetumal (1),Pore (1),El Totumo (1),Arbeláez (1),San Bernardo (1),Resera Natural San Rafael (1),Cabrera (1),Yopal (1),Támara (1),Venecia (1),Tame (1),Cerro Quinini (1),Ocetá paramo (1),Iza (1),Villarica (1),Cunday (1),Sogamoso (1),Chicamocha-kanyon (1),Carmen Apicala (1),Santa Catalina (1),Tauramena (1),Aguazul (1),Guavio-víztározó (1),Chivor (1),Somondoco (1),Pasca (1),El Escobo-vízesés (1),Gachetá (1),Vergara (1),Sueva-vízesés (1),Manta (1),Guayata (1),Sutatenza (1),Guateque (1),Maní (1),Monterrey (1),Garagoa (1),Tenza (1),Chinavita (1),Sumapaz-kanyon (1),Salto La Chorrera (1),Lago Tota (1),Cuevas del Edén (1),Nevado Tolima (1),Zipacón (1),Cachipay (1),Rucu Pichincha (1),Los Nevados Nemzeti Park (1),Armenía (1),Bojacá (1),San Francisco (1),Parque del Cafe (1),Mitad del Mundo (1),Cancún (1),La Florida (1),Petén (1),San Andres (1),Belize (1),Anolaima (1),Tulum (1),Nocaima (1),Salto de la Monja (1),Facatativá (1),Subachoque (1),Ubaté (1),Guasca (1),Sesquilé (1),Cucunubá (1),Chiquinquirá (1),Tunja (1),Ráquira (1),Chocontá (1),Icononzo (1),Sopo (1),El Tablazo (1),cégalapítás (1),Tabio (1),Pacho (1),Nemocón (1),Purificación (1),Guatavita (1),Prado (1),San Juan de Rio Seco (1), Guajira-félsziget (1),San Fernando de Apure (1),San Luís-hegység (1),Coró (1),Chichiriviche (1),Ciudad Bolívar (1),Grans Sabana (1),Medellin (1),Salto Pará (1),tepuik (1),Puerto Colombia (1),Boconó (1),gerillák (1),Tulcán (1),Quilotoa-lagúna (1),zene (1),stoppolás (1),San Cristóbal (1),Tama Nemzeti Park (1),Maduro (1),Capriles (1),Pablo Escobar (1),Calí (1),La Paz (1),Salar de Uyuni (1),Laguna Verde (1),Oruro (1),Huayna Potosí (1),Tiwanaku (1),Tóásó Előd (1),Coroico (1),Halál útja (1),Isla del Sol (1),Titicaca-to (1),Puyo (1),hegymászás (1),Puracé-vulkán (1),Buga (1),Rio Napo (1),Liebster Award díj (1),Bolivia (1),Pozuzo (1),Quillabamba (1),Puerto López (1),Canoa (1),Arequipa (1),Paracas (1),Ballestas-szigetek (1),Chachapoyas (1),Rinconada (1),Qoyllur Riti (1),Huancayo (1),Toro Muerto (1),Espinar (1),Tierradentro (1),kokain (1),Araya (1),Cueva del Guácharo (1),Plymouth (1),Pleasent Prospect (1),San Gil (1),Cartagena (1),San Agustín (1),Popayán (1),Valle Cocora (1),Huancavelica (1),útlevél (1),rovarok (1),Taisha (1),Sucúa (1),Podocarpus Nemzeti Park (1),Baños (1),Salasaca (1),Montañita (1),Cajas Nemzeti Park (1),Ingapirca (1),Saraguro (1),Zaruma (1),Satipo (1),Fényes Ösvény (1),Ayacucho (1),Tarma (1),Caral (1),Máncora (1),chimú (1),Sechín (1),Rurrenabaque (1),indián fesztivál (1),Girón (1),Barichara (1),Valledupar (1),Ocaña (1), Ciudad Perdida (1),Taganga (1),Monteverde (1),Poás-vulkán (1),San José (1), Playa de Belén (1),Nabusimake (1), Riohacha (1),Dél-Amerika (1),Carora (1),Barquisimeto (1), Palomino (1),Barranquilla (1),Macondo (1),Gabriel García Márquez (1),Száz év magány (1),Arenál-vulkán (1),La Fortuna-vízesés (1),La Chorrera (1),San Lorenzo erőd (1),Portobelo (1),Isla Grande (1),El Valle (1),Natá (1),Santa Fé (1),Pedasí (1),Chitré (1),Soberanía Nemzeti Park (1),San Blas-szigetek (1),La Selva Biológiai Állomás (1),Lagarto Lodge (1),Cerro Chato (1),Puerto Viejo de Sarapiqui (1),Puerto Limón (1),Guna Yala (1),Bocas del Toro (1),Cahuita (1),Viedma (1),Puerto Madryn (1),Itaipú vízerőmű (1),Salto Monday (1),Mbaracayú Nemzeti Park (1),Laguna Blanca (1),Brazília (1),Iguazú-vízesés (1),Concordia (1),Entre Ríos (1),San Ignacio Miní (1),Cerro Corá Nemzeti Park (1),Caacupe (1),jalqa indiánok (1),El Fuerte (1),Amboro Nemzeti Park (1),Santa Cruz (1),Tupiza (1),Sama Nemzeti Park (1),San Bernardino (1),Filadelfia (1),Asunción (1),Bariloche (1),Lanín-vulkán (1),Tűzföld (1),Rio Gallegos (1),Isla Magdalena (1),Punta Arenas (1),Pingvin-sziget (1), Puerto Deseado (1),Valdés-félsziget (1),Gaimán (1),Comodoro Rivadavia (1),Bernardo OHiggins Nemzeti Park (1),Perito Moreno-gleccser (1),Los Arrayanes Nemzeti Park (1),Villa de Angostura (1),San Martín de los Andes (1),Los Alerces Nemzeti Park (1),Cerro Torre (1),El Calafate (1),Viedma-gleccser (1),Fitz Roy (1),Santiago (1)